Létrehozva: 2017.12.23.

Élete legszebb karácsonyára készül Boggie!

Az énekesnõ a karácsonyi koncertjére és az elsõ közös ünnepére készül lányával, Lenkével.

Csodálatos karácsonyra készül Csemer Boggie, aki élete legszebb időszakát éli férjével és közel egyéves kislányával, Lenkével.

Az énekesnő szerencsésnek mondhatja magát, Lenke ugyanis rendkívül könnyen kezelhető gyermek.

A kislány nyugodtságának is köszönhető, hogy 2017-ben az anyaság mellett Boggie a zenével is tudott foglalkozni, ennek köszönhetően szeptemberben megjelent új lemeze, ami a „3” nevet kapta.

Lenke születésével az idei karácsony is sokkal meghittebb lesz az énekesnő számára.

„Nálunk már áll a karácsonyfa, igaz, idén csak egy kisebbet vettünk, amit egy asztalra állítottunk, nehogy Lenke véletlenül magára rántsa. Ahhoz viszont ragaszkodtam, hogy hosszú levelű fánk legyen, olyan, amilyen az erdőkben van” – mondta el a %Ripost%-nak Boggie, aki már a karácsonyi bevásárláson is túl van.

Szerencsére Lenke nagyon jól bírja a vásárlást, feltéve ha emellett vannak olyan órái, amikor azt csinálhat, amit csak szeretne.

Szereti az új ingereket, tetszik neki a változatosság, ezért viszonylag könnyen kibírta, míg beszereztük az ajándékokat.”

Az énekesnő szerint lánya nyugodtsága annak köszönhető, hogy ő és a férje sem aggodalmaskodó típusok.

„Lenke jó kislány, sokszor szívesen játszik egyedül. Ilyenkor tudom intézni a saját ügyeimet, amikor pedig jelzi, hogy igényelné a társaságomat, együtt játszunk tovább. Valószínűleg azért ilyen jó a természete, mert érzi rajtunk, hogy mi sem idegeskedünk. Ez életem legjobb korszaka, és ezt minden nap el is mondom a férjemnek!

Azt szeretném, hogy ez sose érjen véget!

Biztos lesznek majd nehézségek, olyan élethelyzetek, amikor nem lesz minden ilyen könnyű, de ennek az időszaknak az emlékét már semmi nem homályosíthatja el” – mosolyog Boggie, aki már azt is tudja, hogyan töltik az ünnepeket.

„Huszonnegyedikén a nővérem és a családja átjönnek, és együtt ebédelünk. Szenteste viszont már csak hárman leszünk. Az elkövetkezendő napokban körbelátogatjuk a rokonságot, ahol finomabbnál-finomabb falatokat kóstolunk majd meg.”

Az ünnepek között egy kis munkára is jut majd idő, december 27-én egy budapesti kávézóban, családias körülmények között koncertezik Boggie. Az előadáson a saját dalok mellett ismert karácsonyi énekek is felcsendülnek majd, a jó hangulatú estét pedig igazi kikapcsolódás követi majd.

„A koncert után Ausztriában utazunk síelni a nagy családdal. Ide sok rokonom jön majd, többek között az anyósom is, aki hatalmas segítség számunkra, és akit Lenke is imád. December harmincadikán pedig a lányom egyéves születésnapját ünnepeljük, erre már nagyon készülök. A férjem családjából ered a hagyomány, hogy a gyerekek két születésnapi tortát kapnak, ezek közül az egyik csak az övéké, azt csinálnak vele, amit csak akarnak. Lenke is kap majd egyet, ezt kézzel turkálva, bárhogyan eheti. Csak az a fontos, hogy olyan ruhába öltöztessük, amit nem sajnálunk” – mondta nevetve az énekesnő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: Izrael és Amerika a háborúról tárgyal

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

hirtv.hu

Támadás ért egy iraki katonai támaszpontot

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó