Létrehozva: 2019.04.02.

Dúl a szerelem: ezt tervezi kedvesével Tóth Vera

Az énekesnõ boldogabb, mint valaha, úgy érzi, megtalálta az igazit.

Tóth Vera és kedvese, Pauli Zoltán februárban vállalták fel a kapcsolatukat a nyilvánosság előtt, szerelmük pedig azóta is töretlen. Bár az énekesnő keveset beszél a magánéletéről, azt egyáltalán nem rejti véka alá, hogy mennyire boldog a séf mellett, sőt Vera úgy érzi, hogy végre megtalálta az igazit.

"Óriási boldogságban vagyunk, és ez nagyon jó" - kezdte Vera, a TV2 Ripost műsorában, majd hozzátette, kapcsolatukat már az elejétől kezdve komoly szintre emelték.
 

Már mind a ketten elértünk egy olyan fejlettségi szintet, hogy nem azért vagyunk egymás mellett, hogy játszunk egymás lelkével, hanem azért vagyunk, hogy társai legyünk a másiknak, tehát bármi beleférhet ebbe az állapotba

- jelentette ki az énekesnő, akit egyáltalán nem zavar, hogy Zoli miatt olykor többet kell utaznia, hiszen a férfit vidékre, Palkonyához köti a munkája.

"Néha ott élek, néha Budapesten, tehát én ezt borzasztóan élem ezt a vidéki életet, mert én vidéki lány vagyok, és én ebben nőttem fel, és azt hiszem, valószínűleg a jóisten úgy akarta, hogy visszatérjek a gyökereimhez" -  mondta Vera, aki így azt is el tudja képzelni, hogy végleg vidékre költözzön, a pár között ugyanis a hétköznapokban is tökéletes az összhang.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

vg.hu

Navracsics megmutatta a vonalat, ami ketté tépte Magyarországot

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

vg.hu

Kétmilliárdból újul meg a Hévíz-Balaton repülőtér

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó