Létrehozva: 2021.06.23.

Fájdalmakkal ébredt fia születése másnapján Dobrády Ákos

Dobrády Ákos a világ legboldogabb emberének érzi magát, mióta két héttel ezelőtt megszületett első gyermeke, Bende Mór. Nehezen önti szavakba érzéseit...

Dobrády Ákos minden szabad idejét kéthetes kisfia és kedvese mellett tölti, és, mint mondja, képtelen betelni Bende Mórral. Az énekes most a LifeTV Ébredj Velünk Extra című műsorában beszélgetett az apaságról Joshi Bharattal.

Fotó: LifeTV

Az előadó mérhetetlen szeretettel beszél kisfiáról, aki már több gyermekdal születésére is ihlette őt. „Minden reggel úgy ébredek, hogy a kisfiam köztünk alszik. Én felé fordulok és minden illatot kiszagolok belőle. Spontán dalokat írok, amikbe belefogalmazom a nevét, és már komplett nóták is születtek, melyek majd hallhatóak lesznek a Kicsi Gesztenye Klubban is. Egyszerűen szétfeszíti a mellkasomat a szeretet” - mesélte a LifeTV stúdiójában Ákos, aki a születés perceiben mindvégig ott volt párja mellett.

„Természetes szülés volt és én végig ott voltam a kedvesem mellett. Másnap pedig izomlázam volt, mert én is toltam vele” - árulta el nevetve az énekes, aki arról is mesélt, hogy komoly csörtéket folytattak szerelmével a névválasztás tekintetében, mire rátaláltak a Bende névre, ami végül mindkettőjüknek tetszett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai képek a teherhajó által letarolt és összedőlt hídról

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Ma este a HírTV-n is látható lesz Varga Judit FrizviTV-ben készült interjúja

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

„A férfi kicsit jobban megmozdított...” – máris lecserélné a férjét a TV2 bombázója?

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól

LOVE

„Összecsókolhatom a talpát” – Ilyen cukin mosogat Szinetár Dóra kisfia