LOVE

Az Operett sztárjának vallomása: Megtaláltam a múzsámat

Mészáros Árpád Zsolt papot alakít majd az Operettszínház új darabjában, a La Mancha lovagja című musicalben. Bár a 45 éves színész állítása szerint kissé távol áll tőle ez a karakter, úgy érzi, az elmúlt időszakban érettebb, felelősségteljesebb emberré vált. És ez bizony leginkább új szerelmének, Krisztának köszönhető.
  • Szerző: Doris

Óriási az összhang Mészáros Árpád Zsolt és új szerelme, Kriszta között. Bár még csak néhány hónapja tart a románc, máris összebútoroztak, az Operettszínház sztárja pedig kiegyensúlyozottabb, mint valaha. Nem csak a szerelem fűzi kedveséhez, hanem a zene szeretete is, ugyanis Kriszta is zenél.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: RIpost

„A zenének köszönhetem azt is, hogy egyáltalán megismertem Krisztát. Egy fellépésre hívtak vendégként, ő pedig a zenekar tagja volt. Elkezdtünk a szakmáról beszélgetni, nem tagadom, először csak barátok voltunk, később mélyültek el az érzéseink” – kezdte a -nak a színész, aki úgy érzi, végre révbe ért.

„Csodálatos érzés, hogy Krisztával együtt is tudunk dolgozni, nekem ebben még nem volt részem. Úgy érzem, végre megtaláltam a múzsámat, azt a nőt, aki maximálisan inspirál. Egy színésznek ez nagyon fontos. Otthon előfordul, hogy két csók között dudorászunk egy dallamot, együtt zenélünk” – tette hozzá.

Fotó: Ripost

MÁZS nem tagadja, nemrég nagyon rossz időszakon ment keresztül. Tavaly elhalasztotta esküvőjét kisgyermeke anyjával, Brigivel. Bár eleinte azt mondták, nincs baj, már sejteni lehetett, hogy komoly problémáik vannak. Később maga a színész is nyilatkozott arról, hogy hullámvölgybe került a kapcsolatuk. A továbblépés nem volt egyszerű, de szerencsére mostanra lecsillapodtak a kedélyek és elásták a csatabárdot.

„Volt egy mélyrepülésem, nagyon nehéz időszakot éltem át, de szerencsére mostanra mindent megbeszéltünk. Lenyugodtunk és békében lezártuk a kapcsolatunkat. Így tovább tudtam lépni” – mesélte MÁZS, akit valósággal kicserélt az új szerelem. Annak meg külön örül, hogy Kriszta a gyerekeivel is nagyon jól kijön.

 

És ezeket olvastad már?