Létrehozva: 2016.08.11.

A TV2 sztárjának esze ágában sincs feleségül venni kedvesét

A népszerû mûvészrõl eddig úgy hírlett, tökéletesen boldog új szerelmével, de nõsülni mégsem hajlandó.

Apáti Bence nem hajlandó elvenni a kedvesét. A Kismenők zsűritagja már két éve együtt van barátnőjével, Leával, de esze ágában sincs igába hajtania a fejét.

"Nekem nyilván ez egy csalódás az életemben, nem egy sikertörténet. Nagyon boldog vagyok a két gyermekem miatt, hogy létrejött ez a házasság, hiszen akkor ők most nem lennének nekem.

De nem akarok hazudni, nem vagyok most annyira lelkes házasság tekintetében. Ez most nekem nagyon jó, aztán meglátjuk, hogy mi lesz később.

A huszonegy éves Földi Lea elmondta, azért reménykedik, hogy a balettművész véleménye megváltozik.

A pár egymásra találása egyébként igazi tündérmesébe illő történet, hiszen Lea tinilányként teljesen odavolt Bencéért.

Ez a szerelem viszont akkor még csak plátói volt, és a lány nem is sejtette, hogy amikor bekerül a társulatba, Bence szemet vet rá, és egymásba szeretnek.

A pár harmonikus kapcsolatban él, egy konfliktusforrásuk van, Bence meg szokta enni Lea virslijét, de ez részletkérdés, hiszen a balettművész nagyon romantikus. Lea pedig odavan Bence hétéves iker fiaiért, nem is olyan régen még közös nyaraláson is részt vettek.

Mindezek fényében az esküvő gondolata nemsokára talán már nem is lesz olyan elképzelhetetlen.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

magyarnemzet.hu

Gigantikus mennyiségű drogot foglaltak le egy bűnszövetkezettől

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó