Létrehozva: 2015.07.17.

A sztár felesége szülte meg a saját unokáját

Lorenzo Lamas ötödik felesége hozta világra a vele egyidõs mostohalánya kisfiát. Szóval a saját unokája anyja is lett.

Szerző Németh Krisztina

Lorenzo Lamas 29 éves lányának, Shayne-nek egy korábbi méhen kívüli terhesség miatt már nem lehetett saját gyereke, de mégis anya lett bő egy héttel ezelőtt. Ugyanis apja ötödik felesége egy önzetlen ötlettől vezérelve, megoldást nyújtott a meddőségére. Shawna felajánlotta, hogy béranyaként kihordja mostohalánya gyerekét. Vagyis Shawna nemcsak nagymama lett harminc éves kora előtt, de a saját unokája anyja is.

A szívmelengető, de mégis bizarr történet csak jobban összekovácsolta a családot. A színész lánya nem is lehetne hálásabb vele egyidős mostohaanyjának.

"Shawna nem a mostohám, hanem a lelki társam, ő egy angyal, aki az egész családomra áldást hozott, örökké hálás leszek neki."

Shawna pedig így átélhette, amire egyébként nem lett volna lehetősége. 2011-ben ugyanis olyan feltételekkel kötöttek házasságot A fejvadász sztárjával, hogy a férfi már nem akar több gyereket. Az ifjú feleségnek így le kellett tennie arról, hogy saját gyereket szüljön.

Szerző Németh Krisztina

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

vg.hu

Megszűnik egy közkedvelt tévécsatorna, már csak néhány hétig sugározza a műsorait

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó