Létrehozva: 2016.10.07.

A babavárás örömeiről meséltek az Operett színészei

A friss házasok boldogan osztották meg gyermeknevelési terveiket.

Júniusban fogant meg Kerényi Miklós Máté és Dancs Annamari első gyermeke. A fiatal házaspár még nem tudja, hogy Annamari kislányt vagy kisfiút hord-e a szíve alatt, az viszont biztos, hogy a kicsi a szülei elevenségét örökölte.

"Eddig szégyenlős volt, de már integetett és táncolt a pocakomban, és nagyon cuki!" - lelkendezett az anyuka.

A színésznő elárulta, férje könnyen rá és a babára hangolódik: ha Annamari fáradt, férje is melléfekszik, a terhességi rosszulléteket pedig szintén együtt élték át, Máté szimpátiaérzésekkel küzdött. 

Annamari szerint, mivel egy mini Keró van a pocakjában, nagyon sok mindent a kisbaba fog eldönteni, az ifjú apukának viszont erről egészen más a véleménye.

"Először is, nem akarjuk, hogy mellettünk aludjon."

Mi nem azt szeretnénk, ha mi alkalmazkodnánk hozzá, hanem azt, hogy ő alkalmazkodjon a mi életünkhöz.

"Persze szeretnénk majd neki mást is megmutatni a színházon kívül, a matekszakkörön át a lovaglásig mindent."

Kerényi Miklós Máté már eldöntötte, hogy bent szeretne lenni a szülésnél, hiszen rengeteg kollégájától hallotta, mekkora élmény is az.

Annamari sokáig a császármetszést részesítette előnyben, hiszen a sógornőjétől is ezt a példát látta, de most komolyan elgondolkodott azon, hogy természetes úton hozza világra a gyermekét.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

Kiderült az igazság Varga Miklós Joe és menyasszonya kapcsolatáról

LOVE

„A férfi kicsit jobban megmozdított...” – máris lecserélné a férjét a TV2 bombázója?

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól