Létrehozva: 2016.01.21.

10 évvel fiatalabb focistát szeret Dukai Regina

A modell-énekesnõ különösen vonzódik az izmos focistákhoz. Új szerelme a Fradi játékosa, Batik Bence, akivel hónapok óta egy párt alkotnak.

Dukai Regina már korábban is szimpatizált a fiatal focistával, de megvárta, amíg  Bence szakít a barátnőjével, majd lecsapott rá. A Bors információ szerint

hónapok óta alkotnak egy párt,

Regina törzsvendég lett abban a lakóparkban, ahol több Fradi-játékos is él.

 A modell naponta megjelenik a focista lakásában, amire a fiatal srácnak jelenleg nagy szüksége van. Egy súlyos sérülése után otthon lábadozik, és Regina szeretettel ápolja, segít neki eljutni a kórházi vizsgálatokra, kontrollokra.

Reginát nyáron még korábbi szerelmével láttuk mulatni a Szigeten, akkor úgy tűnt, hogy ismét Fe­czesin Róbertért dobog a szíve. Õk hat évvel ezelőtt szerettek egymásba, kapcsolatuk 2014. második felében ért véget. Dukai évekig ingázott Olaszország ás Budapest között, ugyanis a focistát odakötötte a szerződése. A modell megtapasztalta, hogy nem csak szépségekkel jár egy focista barátnőjének lenni, sok áldozatot hozott, hogy életben tartsa szerelmüket. Mostani kapcsolatában utaznia nem kell, de a 10 év korkülönbség kifoghat rajtuk. Drukkolunk Regina, hogy sikerüljön! 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól

LOVE

„Összecsókolhatom a talpát” – Ilyen cukin mosogat Szinetár Dóra kisfia

LOVE

A műsornak köszönhetik szerelmüket: elárulta a TV2 sztárpárja, mikor szerettek egymásba valójában