Létrehozva: 2019.10.06.

Zokogva jelentette be a lánya: elhunyt a népszerű színésznő

A 84 éves színésznő feladta a küzdelmet a rákkal szemben.

Elhunyt Diahann Carroll, az első színesbőrű nő, aki saját televíziós szériában szerepelt. Az amerikai televíziós legenda 84 évet élt. A Tony-díjas és Oscar-jelölt színész-énekesnő rákos volt. Lánya, Suzanne Kay adta hírül édesanyja eltávozását.

Carroll tévés karrierje 1968-ban indult: egy középosztálybeli szingli anyát alakított, Julia néven, aki egyedül neveli fiát, miközben ápolónőként dolgozott. A sikeres szitkom színesbőrű címszereplőjét az a vád érte annak idején, hogy a műsor tudomást sem vett az akkortájt zajló civil jogi küzdelmekről.

Az Oscar-jelölést 1974-ben érdemelte ki: ő volt a negyedik fekete színésznő, aki a rangos díj közelébe jutott, említi meg a Variety. 19 éves korában már a Broadway-en lépett fel, legutóbb pedig 2016-ban láthattuk a moziban, a kanadai The Masked Saint című krimiben.

Olyan sorozatokban is szerepelt, mint a Dinasztia, a Grace klinika vagy éppen A nagy svindli.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Jákob Zoltán: "Most egy időre elvonulok a világ elől"

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára