Létrehozva: 2021.07.30.

A Viszkis kislánya néninek szólítja a nagymamáját

A Viszkis korábban elmondta: szeretné rendezni az édesanyjával való viszonyát, ugyanis gyakorlatilag ötven éven át egyáltalán nem tartották a kapcsolatot.

A Viszkis egész életére rányomta a bélyegét az, hogy az édesanyja másfél éves korában elhagyta őt, és ezt a sérelmet nem kevesebb, mint ötven éven át magában hordozta az egykori bankrabló. Amikor Ambrus Attila megtalálta élete párját, meghívta anyját az esküvőjére, azonban mivel a vallási nézeteik különböztek, az asszony végül úgy döntött, nem jelenik meg a menyegzőn. Az anya-fia között tátongó szakadék emiatt még nagyobbra nőtt, és Attila úgy érezte, végleg megszakítja vele a kapcsolatot.

A kislánya születése után és most, hogy úton van a második gyermeke, átértékelte a történteket, és úgy döntött, mégiscsak szeretné rendezni az anyjával való kapcsolatát.

A Viszkis kislánya néninek szólítja a nagymamáját (Fotó: LifeTV)

„Sok olyan dolog történt az elmúlt ötven évben, amit rendeznem kellett magamban, de mégiscsak az anyám, ő szült engem, és mostanra

megbocsátottam neki” – kezdte a Borsnak Attila, aki nem akar­ta bolygatni a múltat, és nem szerette volna tudni a miérte­ket sem.

„Nyilván neki is van véleménye a viselkedésemmel kapcsolatban. Kétségkívül nagyon sokszor kihúztam nála a gyufát, gyerekként borzalmas dolgokat tettem, akkoriban valószínűleg belém szállt az ördög” – mondta, s elárulta, hogy nemrégiben megtették az első nagy lépést egymás felé. Attila úgy érezte, a kislánya és a születendő kisfia érdekében jó viszonyt kell kialakítania az édesanyjával, ameddig ez még lehetséges.

„Három héttel ezelőtt meglátogatott minket anyám. Nem töltött nálunk sok időt, csak két napot, de első alkalommal ennyi elég is volt. Elképesztő, hogy mennyi energiája van, 74 évesen a gyerekkel ugrált a trambulinon. Fel kell, hogy kössem a gatyámat, azért remélem, hogy valamennyire örököltem az ő genetikáját” – tette hozzá nevetve. Attila édesanyja mostanáig csak fényképeken láthatta az unokáját, ezért érthető, hogy az első találkozás alkalmával a kislány nem a megszokott módon reagált.

„Anna az anyámat úgy hívja, hogy néni. Igazából még meg kell tanulni kezelni a helyzetet. Egyelőre nem hajlandó mamának szólítani, hiszen neki már van egy nagymamája a feleségem anyukája személyében” – magyarázta Attila, aki a találkozás után is biztos abban, hogy szeretné szorosabbra fűzni a viszonyt az édesanyjával.

Fotó: Sulyok László / Ripost

„Körülbelül 300 kilométer távolságra lakunk egymástól, hiszen anyukám Erdélyben él. Ősszel szeretnénk meglátogatni őt, bár nem tudom, hogy a feleségem mennyire viseli majd jól az utazást. Jó lenne, ha megerősödne az unoka-nagymama közötti viszony, illetve szeretnék még beszélni vele az elmúlt évek dolgairól, mert keveset tudok a gyerekkoromról. Anyám számomra gyakorlatilag egy idegen ember, nem véletlenül reagált a kislányom úgy, ahogy. Érezte, hogy anyám kívülállóként csöppent a családba, de bízom benne, hogy ez idővel változik.”

Felmerül a kérdés, hogy a Viszkis vajon mennyire szeretné szorosra fűzni vele a kapcsolatát, illetve ha arra lesz szükség, idővel gondoskodna-e idős édesany­járól.

„Egyelőre a feleségem szüleit szeretnénk ideköltöztetni még a kisfiunk születése előtt, ezért most ez élvez prioritást. Nem tudom, hogy mi lesz öt vagy tíz év múlva. Van egy féltestvérem, akit anyám nevelt fel és aki ugyanazt a vallást gyakorolja, mint ő. Közel laknak egymáshoz, ezért ebből a szempontból sincs egyedül, és ha fogalmazhatok így, idős korára be van biztosítva.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Koholák Alexandra megtörten mesélt tönkrement házasságáról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”