Létrehozva: 2015.05.16.

Virtuózok: Valóra váltották a tehetséges kisfiú álmát

Kiss Zoli, a Virtuózok legfiatalabb korcsoportjának apró sztárja megkapta élete elsõ saját hegedûjét. A család szûkös anyagi helyzete miatt a versenyen még kölcsön hangszerrel játszott, de így is a legjobb három közé került.

Kiss Zoli a Virtuózok egyik döntőjén árulta el: neki még saját hegedűje sincs. „Kölcsönhegedűvel játszik, a vonót is tanárnőjétől kapta” – mesélte akkor lesütött szemmel a kisfiú édesanyja, Nyári Edit. A család rendkívül nehéz helyzetben él, Zolit édesanyja apa nélkül neveli. „Ha én bármit kérhetnék, egy saját hegedűt kérnék a fiamnak. Folyamatosan dolgozom, de most édesanyámmal, és a testvéremmel lakunk együtt” – mesélte akkor a Zoli anyukája.

Ösztöndíjat is kaptak

A dolgok karácsony előtt kezdtek el jobbra fordulni. A családnak akkor Balog Zoltán, emberi erőforrás miniszter ígérte meg a segítséget, amit e hét csütörtökön teljesített is.

„A hegedű ne csak a szívedben legyen, hanem a táskádban is”

– mondta a miniszter a zenészpalántának, amikor átnyújtotta neki hangszerét. A Virtuózok ötletgazdája és producere, Peller Mariann még tavaly indította útjára a Kis Virtuózok Alapítványt. „Célkitűzésünk, hogy oktatóprogramot, tanulmányi és nemzetközi versenyre eljuttató ösztöndíjat, és hangszert adjunk a hozzánk eljutó fiatalok részére” – nyilatkozta a műsor producere, aki azonnal be is váltotta ígéretét.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Top 10 csúnya autók, avagy az autótervezés mélypontjai

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

hirtv.hu

Vezércikk – Orbán Viktor az Európai Parlament vezetőinek leváltására készül + videó

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Válságstábot hívtak össze az Ázsia Expressz forgatásán, mindenkit megráztak a történtek

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

„Ciki egy ámokfutást folytat” - Dagad a botrány, nem beszélnek az Omega tagjai

LELKIZŐ

Mindig is küzdött a súlyával a Next Top Model Hungary versenyzője: „Nem feleltek meg a centik”

LELKIZŐ

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

LELKIZŐ

„Folyamatosan sírok” – gyászol a népszerű színésznő