Létrehozva: 2021.05.22.

Vallomást tett kiesése után az Exatlon sztárja

Ujvári Iza fájdalmai ellenére is folytatta volna a versenyt, de tudomásul vette az orvos döntését. Ő a hatodik, aki idő előtt kényszerül feladni az Exatlont sérülés vagy betegség miatt.

Szomorúan, de elfogadta az orvosok döntését Ujvári Iza, így ő lett a hatodik, aki sérülés vagy betegség miatt idő előtt feladta a versenyt.

Ujvári Iza nem tudta visszatartani a könnyeit
Fotó: TV2

„Ha azt a döntést hozzák az orvosok, hogy engednek futni, én odaálltam volna a rajthoz annak ellenére, hogy tudtam, nem százszázalékos a térdem, de a szívem-lelkem kitettem volna a pályára. Ugyanakkor elfogadom a döntést” – mondta a kiesett játékos a Borsnak. Iza azt mondja, az ő szeme előtt mindig a következő cél lebegett, de az utóbbi időben már felülkerekedett benne a versenyzői szellem, és eszébe jutott, hogy ha már odáig eljutott, meg is szeretné nyerni a versenyt. Ez sajnos nem sikerült neki de nagy tapasztalásokkal fog hazatérni.

„Rengeteget tanultam magamról, türelmesebb lettem és úgy gondolom, életre szóló barátságok is köttettek. Ez a három hónap annyit adott, mintha 10 évet éltem volna le, annyi tapasztalást. Nem volt nálunk telefon, tényleg megismertük egymást, megéltük a pillanatokat. Fantasztikus embereket ismertem meg, az egész stáb sokat adott, nem csak a csapattársaim. Boldog emberként jövök majd haza és sokkal jobban értékelem majd mindazt, amim van” – mondta a kiesett játékos.

Ez is érdekelhet

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

mindmegette.hu

Marhapörkölt német módra - készítsd el barna sörrel, isteni lesz a végeredmény!

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

life.hu

Még 2024-ben beigazolódhat Baba Vanga dermesztő jóslata

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom