Létrehozva: 2019.01.25.

Vajna Timi kiválasztotta Andy Vajna sírhelyét

Csütörtökön, Budapesten temetik el a magyar filmproducert. A Fiumei úti temetõben lesz a végsõ nyughelye.

Csütörtökön temetik el Budapesten Hollywood leghíresebb magyar filmproducerét, Andy Vajnát. Korábban még nem volt biztos a helyszín, felmerült, hogy nem Magyarországon búcsúztatják, hanem a szülei, George és Clara, valamint fia, Justin mellett nyugszik majd a Los Angeles-i Westwood Village temetőben, de Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tegnap ezt cáfolta.

"A kormány gondoskodik a múlt hét végén elhunyt Andy Vajna temetéséről. A filmügyi kormánybiztos végső nyughelye a budapesti Fiumei úti temetőben lesz" – közölte Gulyás Gergely. A Blikk azt is megtudta, hogy a producer özvegye, Vajna Tímea már a sírhelyet is kiválasztotta.

"A család kérése volt, hogy Vajna Andrást itt, az ország egyetlen nemzeti emlékhelyén helyezzék végső nyugalomra" – tájékoztatta a portált Radnainé dr. Fogarasi Katalin, a Fiumei úti sírkertet kezelő Nemzeti Örökség Intézetének (NÖRI) főigazgatója.

"Kedden érkezett a Miniszterelnökség felkérése az állami temetés bonyolítására, a kollégáim pedig időközben körbevezették az özvegyet a 60 hektáros sírkertben, természetesen autóval. Ennek során az özvegy a sírhelyet is kiválasztotta" – tette hozzá a főigazgató asszony.

A Blikk értesülései szerint január 31-én, csütörtökön tartják Andy Vajna búcsúztatását a Fiumei úti sírkert ravatalozójánál, majd a közeli, 41-es művészparcellában lehet a végső nyughelye, közvetlenül Kerényi Imre, Makk Károly és Jancsó Miklós rendezők sírja mellett. Értesülésük szerint a filmproducert már elhamvasztották, de hagyományos sírhelye lesz.

A Fiumei úti temető nemcsak Budapest, hanem Magyarország egyik leghíresebb sírkertje. 1849-ben nyitották meg, de az első híres személyeket csak évekkel később temették el ide: az 1851-ben elhunyt Egressy Béni és az 1855-ben elhunyt Vörösmarty Mihály végső nyughelye lett a temető. 1885-ben dísztemetővé nyilvánították, innentől kezdve a legnagyobb művészeket, politikusokat és tudósokat ide temették. Itt nyugszik az ország nagyjai közül Kossuth Lajos, Deák Ferenc és Batthyányi Lajos, de leghíresebb költőink, íróink is, így például Ady Endre, Jókai Mór, József Attila vagy Arany János. Az '56-os forradalom hősei közül is sokan kerültek ide.

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

mandiner.hu

Magyar Péter, a baloldal bántalmazó Messiása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”

LELKIZŐ

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

LELKIZŐ

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”