Létrehozva: 2021.12.28.

Vajna Tímea döntésre kényszerült Damu Roland halálával kapcsolatban

Vajna Tímea kapcsolata már több mint tizenegy éve véget ért a színésszel, de Damu Roland halála miatt nekiestek a kommentelők.

Kellemetlen döntésre kényszerült Vajna Tímea Damu Roland halálának kapcsán. Andy Vajna özvegye két és fél évig, 2008-tól 2010-ig volt a színész párja, el is jegyezték egymást.

A kapcsolatuknak végül Damu erőszakossága vetett véget, amikor 2010 novemberében bántalmazta Tímeát az otthonában. Az ügyből rendőrségi eljárás, majd bírósági ügy lett, aminek végén a Fővárosi Törvényszék jogerősen elítélte a színészt.

Vajna Tímea fontos döntést hozott
Fotó: Markovics Gábor / Ripost

Bűnösnek találták kétrendbeli személyi szabadság megsértésében, testi sértés bűntettének kísérletében és erőszakos közösülés bűntettében, és 2012-ben négy év hat hónap börtönbüntetésre ítélték. Jó magaviselete miatt 2015-ben szabadulhatott, és Damu még abban az évben kiadott két könyvet Igazság és Túléltem címmel.

A második könyvében konzekvensen tagadja, hogy bántotta volna Tímeát, állította, hogy két pofont adott a lánynak.

Tímea és Roland ügyében az ország két részre szakadt: volt, aki a színészt védte, de rengetegen akadtak, akik Tímea mellett álltak ki, mondván, a családon belüli- és párkapcsolati erőszakot nem szabad félvállról venni.

Most az első tábor nekiesett Tímeának. A híresség az Instagram-oldalán számtalan becsmérlő kommentet kapott Damu Roland halálával kapcsolatban.

Sokan úgy vélik, Tímea tette tönkre a színészt, holott Damu életét már a vele való kapcsolata előtt is botrányok övezték.

Feltehetően emiatt döntött úgy Tímea, hogy hirtelen letiltja a hozzászólási lehetőséget a fotói alatt, így most senki nem írhat kéretlen véleményt a képei alá.

Andy Vajna özvegyének egyébiránt sincs köze Damuhoz: több mint tizenegy éve véget ért a kapcsolatuk, és azóta egyáltalán nem érintkeztek egymással.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Házasság első látásra sztárja meglepő titkot árult el a férjéről - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”