Létrehozva: 2021.06.23.

Nem nyugodhat imádott párja mellett Urbán Erika

Titokban temették el a nagyra becsült magyar színésznőt. Az is kiderült, hol helyezték végső nyugalomra.

Nem értették a csendes, budai ház lakói, miért nyüszít szívszaggatóan Urbán Erika szeretett kiskutyája, Lujzajenő.

Néhány napja hiába csengettek és kopogtak a színésznő ajtaján a szomszédok, már tudták, hogy nagy baj lehet. Végül tűzoltók törték be az ajtót. Az utolsó pillanatig életvidám művésznőt, Urbán Erikát holtan találták az ágyában, álmában ment imádott párja, a nagy nevettető Kabos László után.

Fotó: Zih Zsolt / MTI

Rajongói és barátai hiába várták, hogy utolsó útjára kísérhessék a magyar színésznőt, titokban temették el Urbán Erikát. Végakaratának ismeretében nem is meglepő a döntés, ugyanis a színésznő megszabta ki lehet ott a búcsúztatóján – tudta meg a Blikk.

„Így akarta, így kellett lennie. Azt akarta, hogy Rátonyi Hajni színésznőn, szívbéli barátnőjén, a házában lakó páron, a takarítónőjén és a kutyakozmetikusán, valamint rajtam kívül más ne legyen ott a sírnál a Kozma utcai Izraelita temetőben” – jelentette ki a lapnak Rigó Márta képzőművész.

„Származása miatt Erika nem kerülhetett szeretett párja mellé az izraelita temetőben, de a temető hozzátartozói parcellájában, tőle nem messze nyugszik már” – árulta el a barátnő.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja