Létrehozva: 2017.03.21.

Újabb csapás, a vizet is kikapcsolhatják a nagybeteg Szilágyi Istvánnál!

Az idõs színész és felesége rettenetes körülmények között élnek, csak a jó szándékú emberek segítségében bíznak.

Omladozó házban fagyoskodta át a telet Szilágyi István, az ország Lópici Gáspárja. Az idős színművész borzalmas körülmények között él Budapesten feleségével, Humenyánszky Jolán szobrászművésszel. Bár az utóbbi hetekben néhány segítő szándékú embernek köszönhetően lett tűzifájuk és két kakasuk, a helyzetük még mindig súlyos: nem tudják fizetni a számlákat, ezért ki akarják kapcsolni az otthonukban a vizet.

"Nem szeretek panaszkodni, bár inkább dicsekedhetnék, de nézzen körül, a teljes kétségbeesés szélén állok" - vallotta be Szilágyi restelkedve a Lokálnak.  

A színésznek korábban volt egy trombózisa is, emiatt nagyon nehezen tud csak járni, ráadásul a látása is hirtelen megromlott. Most abban reménykedik, hogy talán valahogyan minden megoldódik, és nem kapcsolják ki a vizet az otthonában.

Remélem, vizünk marad, mert jöttek már felszólító levelek, de sajnos nem tudunk mit tenni, elmaradásban vagyunk azzal is.

Felesége, Jolán, azt is bevallotta, a telet nem csak átfagyoskodták, de bizony volt, amikor komolyan éheztek is.

"Szerencsére ételt már kaptunk, segítettek bevásárolni.

Télen volt, hogy üres gyomorral feküdtünk le.

A múlt héten pedig kaptunk két kakast, de inkább őket is etetjük, nincs szívünk levágni" – mondta a művésznő.

Az idős Szilágyi arcán jelenleg egy seb és egy lila folt éktelenkedik, ő viszont állítja, ez már nem a fia műve.

"Most csak megbotlottam és elestem, vigyázni kell már magamra, nem vagyok fiatal" - magyarázta kezét tördelve a színész.

Szilágyi István néhány hónappal ezelőtt szenvedett súlyos sérülést, amikor a fia ostorral a szemébe csapott. A férfi a szüleire bízott egy videókamerát, amit ők elvesztettek: ő erre ostorral csapkodni kezdett, a szerszám pedig eltalálta az idős színész szemét.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd