Létrehozva: 2020.02.27.

Bántalmazó kapcsolatáról vallott Tóth Vera: Egy életre megtanultam a leckét

Az énekesnő csak későn jött rá, hogy verbális erőszak áldozata lett, de most már nem menne bele egy hasonló kapcsolatba.

Évekkel ezelőtt bántalmazó kapcsolatban élt Tóth Vera. Az énekesnő sokáig észre sem vette, hogy a párja bántalmazza őt, mindezt ugyanis nem fizikailag, hanem verbálisan tette.

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

„Arra, hogy egykor én is kapcsolati erőszak áldozata lettem, csak későn jöttem rá. Ha a szeretteink körében fordul elő erőszak, kívülállóként tisztább fejjel gondolkodunk, hiszen érzelmileg nem vagyunk annyira bevonva. Az már megint más eset, ha a baj velünk történik. Én magam sem tudtam, hogy bántalmazó kapcsolatban vagyok, hiszen egy ujjal sem értek hozzám. De nem kell tettlegességig jutni ahhoz, hogy méltatlan helyzetben találjuk magunkat. Azonban ez régi ügy, hál' Isten, sokat okultam azóta, hogy egy kapcsolatban mit lehet és mit nem. Egy életre megtanultam a leckét, hogy egyetlen férfi sem birtokolhat; erről a felismerésről pedig beszélni kell, mert jelenleg hazánkban a bántalmazottak száma meghaladja a kétszázezret” – mondta el a Hot! magazinnak Vera, aki jelenlegi kedvese, Zoli mellett már megtalálta a nyugalmat, amit éveken át keresett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja