Létrehozva: 2021.04.16.

Szívszorító videóval emlékezünk Törőcsik Marira

A Kossuth-nagydíjas színésznő 85 éves korában hunyt el, április 16-án.

Törőcsik Mari korábban azt mondta, ő sosem fut szerepek után, úgy kell rávenni a rendezőknek arra, hogy valamit eljátsszon.

Fotó: Fortepan

 

Mégis, hosszú pályafutása alatt számos híres színpadi szerepet eljátszott, Shakespeare darabjában volt Júlia, valamint annak dajkája is. Legelső és egyik legismertebb filmes alakítását Fábri Zoltán 1956-ban bemutatott Körhinta című drámájában nyújtotta Soós Imre oldalán. Törőcsik Mari csak 2016-ban árulta el, hogy Soós Imrével „kicsit egymásba is szerettek”. Húszéves volt, amikor az alkotást bemutatták, Párizsban még a világhírű író, Jean Cocteau is kezet csókolt neki. Fábri Zoltán 1958-as, Édes Anna című filmjének főszerepében is emlékezetes alakítást nyújtott.

A 85 éves korában elhunyt színésznő szerepeit hosszadalmas lenne felsorolni, olyan alkotásokban játszott, mint a Szerelem, A Pál utcai fiúk, a Légy jó mindhalálig, a Déryné, hol van?, a Szamárköhögés, a Napló apámnak, anyámnak, a Csapd le csacsi!, A napfény íze, az Eszter hagyatéka, A fény ösvényei vagy a Swing. Törőcsik Mari utolsó filmje Mészáros Márta 2017 októberében bemutatott, Aurora Borealis – Északi fény című filmdrámája volt.

Videós összeállításunkban legnagyobb szerepeit felidézve búcsúzunk tőle.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője - fotók

borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

mandiner.hu

Giorgia Meloni: Ami Brüsszelben történik, az megdöbbenéssel tölt el bennünket

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

„Folyamatosan sírok” – gyászol a népszerű színésznő

LELKIZŐ

Tizenhat évvel ezelőtt hunyt el Antal Imre

LELKIZŐ

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

LELKIZŐ

"Orvos mikor látott?" - mindenkit ledöbbentett a magyar világsztár