LELKIZŐ

Tordai Teri vallomása: Saját magam pszichológusa vagyok

Elképesztő életpálya áll a 80 éves Tordai Teri mögött idehaza és külföldön egyaránt.
  • Szerző: Doris

A legendás Tordai Teri tavaly év végén egy újabb kitüntetéssel gazdagodott, az Arany Medál Életműdíjjal ismerték el munkásságát. A 7 munkatársa szerint a színésznő varázslatos személyiség, akivel órákon át lehet beszélgetni útkeresésről, könyvekről, a lélek rejtelmeiről.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Tordai Teri vallomása: Saját magam pszichológusa vagyok

Fotó: Veszprém Megyei Napló

7: Számtalan díjjal büszkélkedhet és egészen kivételes életpálya áll ön mögött. Milyen érzéssel vette át az Arany Medál-életműdíjat?

Tordai Teri: Visszatért a fiatalságom! Már csak azért is, mert Halász Judit barátnőm adta át a díjat, aki osztálytársam volt a Színművészeti Főiskolán. Behunytam a szemem és arra gondoltam, hogy ezen a díjátadón most biztos én vagyok a korelnök, de Judit még mindig itt van mellettem, és mennyire jó, hogy a fiatal színészeknek is ilyen sokat jelent ez a díj, és most mindnyájan együtt lehetünk. Ennek így kell működnie!

R7: Örömmel tekint a sok fiatal tehetségre?

T.T.: A tehetség, az egy dolog, ami még annál is fontosabb, az a személyiség varázsa. Erről beszéltem a díjátadón Gubás Gabinak is. A titok csak annyi, hogy ha szereted ezt a pályát és szeretsz dolgozni, közösségben lenni, szeretsz adni, akkor ez óriási öröm. Én nem is tudtam erről a díjról, igazi karácsony előtti meglepetés volt, ami bearanyozta a 80. születésnapomat.

R7: Halász Judit is említette, hogy ön a pályája során leginkább femme fatale, a gyönyörű végzet asszonya volt, akiért epekednek a férfiak. Ez egyszerre lehet áldás és átok. Mit gondol erről?

Budapest, 1965. augusztus 7.
Tordai Teri, a Nemzeti Színház tagja.
MTI Fotó: Keleti Éva
Fotó: mti

T.T.: Az a szerencse, hogy külföldi karrierem során megtaláltak a komikus szerepek is. 46 éves koromban eljátszottam A hölgy fecseg és nyomoz című darabban Alice-t, a 64 éves vénkisasszonyt. Vagy a külföldi filmekben fiúruhában lovagoltam. Judit fejében tényleg a végzet asszonyaként maradtam meg, még a főiskolás évekből, de a pályám során volt alkalmam sokféle szerepet eljátszani.

R7: Egy ilyen ünnepelt színésznő, díva, mint ön, hogyan viseli az idő múlását?

T.T.: Humorral. Saját magamon is tudok nevetni. Pontosan tisztában vagyok az adottságaimmal, például, hogy túl magas vagyok, ezért tűsarkú cipőt nem hordhattam soha. A lényeg, hogy nem veszem magam túl komolyan.

R7: Ez lenne a titka derűs személyiségének?

T.T.: Ez bizony! De tudja, ez is a korral jön. Amikor fiatal voltam, én is folyton azon gondolkodtam, hogy mit javíthatnék magamon, hogyan tetszhetnék még jobban a férfiaknak. Szerencsére azonban eljön az a pillanat, amikor úgy, ahogy vagy, elfogadod magad és átjár egy belső béke. Én ezt a belső békét szeretném átadni mindenkinek. Nemcsak a lányomnak, hanem akár annak is, aki leül velem szemben beszélgetni.

R7: Ez esetben most nekem…

T.T.: Igen, hát olyan izgalmas ez az élet! Persze, most nehéz, mert akkora változások vannak, hogy az ember csak kapkodja a fejét. Ezért fontos, hogy legyen egy szűrőnk, és ha azt érezzük, hogy valami már túl sok nekünk, akkor merjünk változtatni.

Fotó: Ripost

R7: Ön érzett már így? Hogy valami túl sok, nem jó, és lépni kéne?

T.T.: Hogyne, ez teljesen természetes. Nekem a külföldi munka sok volt, az nem az a világ volt, amit szerettem. A szocializmusból érkeztem nyugatra, Nizzában a csapot sem tudtam kinyitni, annyira más volt a technikája. Nem volt szükség ott arra, hogy szépen beszéljek, csak a külsőmre és a humoromra. Akkor azt mondtam magamnak: Teri, ez nem a te utad...

R7: ...és hazajött a szocializmusba. Úgy vélem, hogy ehhez nagy fokú önismeret kell.

T.T.: Sosem szakadtam el innen. Persze, az önismeret is az évek múlásával jön meg, szóval ne gondolja, hogy én itt dicsekedni akarok! Milyen jó lenne, ha az ember lánya már fiatalként olyan bölcs lenne, mint idős korában, de hát nem ez a helyzet. Ami a legfontosabb ezen a pályán és az egész életben, hogy nem szabad megsértődni.

R7: Ezt hogy érti? Min nem szabad megsértődni?

T.T.: Sokféle bántás ér minket, engem is, ezt egyszerűen nem lehet megúszni. Lelöknek a villamosról, mondanak egy csúnyát, hülyeséget kiabálnak utánam. Ezeket el kell engedni, ki kell mosni az agyunkból, és tudni kell, melyik az utunk, amin menni kell. Tudni kell, hogy igen, én ezt szeretném, és semmi sem tántoríthat el. A sok bántást le kell ráznunk magunkról.

R7: Ez sokaknak nehézséget okoz, sőt külső segítség nélkül sokszor nem is sikerül.

T.T.: Divat pszichológushoz járni, és biztos van, akinek segít is, de én a magam pszichológusa vagyok. Elmerengek egy picit, behunyom a szemem, és már látom is a megoldást. Ami fontos, hogy sosem másban keresem a hibát. Inkább felteszem magamnak a kérdéseket: tévedtem én valamiben? Másképp kellett volna viselkednem, esetleg reagálnom? Ez nagyon fontos, illetve az is, hogy szeressük az embereket. Vagy várjon, ne is ezt a szót használjuk, hogy szeressük, ez annyira elcsépelt.

A teljes interjút elolvashatod a 7 január 11-én megjelent számában!

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?