Létrehozva: 2016.11.03.

Testileg és lelkileg is tönkrement a szakítástól Détár Enikő szerelme!

Péter elfogadta, hogy Enikõ talán soha nem lesz a felesége.

Minden tönkrement kapcsolatából egy fillér nélkül jött ki Détár Enikő kedvese, Péter. Az angoltanárként dolgozó férfiről talán kevesen gondolnák, de nagyon érzelmes alkat. Házassága előtt volt több hosszabb kapcsolata is volt, egyik kedvesével éveken át New Yorkban éltek, és a Wall Streeten etették a tőzsdecápákat. A kapcsolat azonban évek múltán tönkrement, ekkor Péter a munkájába temetkezett.

Az angol tanfolyamon ismerkedett meg aztán későbbi feleségével, aki a tanítványa volt. Két gyermekük született, de a házasság tönkrement, Péter állítása szerint világnézeti és életviteli gondok miatt.

"A család volt a mindenem, nem költekeztem, mégis úgy távoztam mind a két hosszabb kapcsolatomból, hogy alig maradt valamim" - nyilatkozta Péter a Story magazinnak, és nem titkolta, a válása testileg és lelkileg is tönkretette.

"Egy volt tanárom fogadott be, aki már-már az életemért aggódott. Agglegénylakását megosztva, éjszakákat átbeszélgetve ő segített kilábalni ebből a helyzetből. Aztán az önsajnálat helyett összeszedtem magam.

Két hónap leforgása alatt húsz kilót fogytam, de talpra álltam, és hálával gondoltam a sorsomra.

2013 nyarán váltunk el, és novemberben találkoztam Encivel. Újra hinni kezdtem abban, hogy mennyit emel az ember lelkén egy kapcsolat.

Boldog vagyok, és már meg tudok barátkozni a gondolattal, hogy Enci nem akar hozzám jönni feleségül.

Péter szerint ez a kapcsolat azért is más, mert nem ígérnek egymásnak és nem várnak el egymástól olyasmiket, amiket a másik nem szeretne. 

A férfi volt felesége és Enikő néhányszor már találkoztak egymással, és bár barátnők biztosan nem lesznek, de intelligens emberekként normálisan viselkednek egymással.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd