Létrehozva: 2021.11.10.

Családi botrány: nem állnak szóba egymással Terry Black gyerekei

Terry Black több mint két éve hunyt el, a családja azonban teljesen széthullott azóta. A gyermekei, Danika és Fanny nem is keresik egymást.

Két évvel Terry Black halála után teljesen széthullott a családja – eddig úgy tűnik, véglegesen.

Az előadóművész a kétezres évek elején fogadta örökbe Danikát és Fannyt, akikkel úgy tűnt, idilli körülmények között élnek. 2019-es halála óta azonban a testvérek szóba sem állnak egymással, mert apjuk halála után Dani inkább intézetbe dugta volna Fannyt ahelyett, hogy segít gondoskodni róla.

Terry Black lánya, Fanni nehezen viseli az apja hiányát
Fotó: TV2

„Az a normális, amikor a testvérek összetartanak, de igazából ők már gyerekkorukban is nagyon sokat veszekedtek” – mondta el a Tények Plusznak Fanny gyámja, Árvai Mónika. – „Találkozhatnának, mondtam ezt Fannynak is, de mivel Dani velem sem beszél, ezt nem tudom neki elmondani. Mikor meghalt Terry, Dani azt mondta, a legjobb az lenne, ha Fanny nevelőintézetbe kerülne.”

Mónika ezt nem hagyta, és nagy nehézségek árán hazahozta és magához vette a kislányt.

A Tények Plusz riportját itt tekintheted meg:

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 18.: a Rák megkönnyebbül, a Vízöntő elszánt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd

LELKIZŐ

„Vigyázz a szavakkal!” – Fontos üzenetet osztott meg Kulcsár Edina