Létrehozva: 2017.10.11.

Teljesen kiborultak az unokák Aradszky László elvesztése miatt!

Éva asszony a Mokkában beszélt férje vasárnapi haláláról és arról, hogyan viselik az unokák a nagypapájuk elvesztését.

Megható interjút adott szerda reggel, a TV2  Mokka című műsorában Aradszky László özvegye, Éva asszony. Az énekes felesége beengedte a tévéstábot az otthonába, ahol eddig sosem látott ereklyéket mutatott meg a tévénézőknek, amelyek a vasárnap elhunyt énekes féltett kincsei voltak.

A szobák falán aranylemezek lógnak, a Koós Jánostól kapott emlékek, illetve az unokáktól kapott rajzok. Éva asszony elmondta, hogy az énekes rajongásig szerette az unokáit, és bár nem volt annyi ideje foglalkozni velük, mint egy átlagos nagypapának, mindig örömmel töltötte velük a szabadidejét.

"Az unokák nagyon nehezen viselik ezt az időszakot. Marcika lépett fel vele utoljára a Szenes Iván téren. Õ hasonlít száz százalékig Lacira, úgy néz ki, mint Laci kiskorában.

Azt mondta: tudod, én nagyon büszke vagyok, hogy még utoljára énekelhettem a papával

 - mondta el a műsorban az özvegy, aki igyekszik tartani magát a gyászban. Erős asszonyként, szeretettel ápolja férje emlékét.

Az énekes Lili nevű unokája viseli talán a legnehezebben a nagypapája elvesztését: a kislány befele forduló, magába zárja a fájdalmat. 

"Marci rettenetesen ki volt borulva, és Zolika is. Marci még utoljára kapott a nagypapájától egy pianínót... Úgy néz ki, ő viszi tovább a nagypapája örökségét."

Éva asszony rengeteg szeretetet kap a rajongóktól és a barátoktól, most tudatosult benne, hogy a férjét mennyien szerették.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd