Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.02.17.

Tatár Csillát folyamatosan támadják, mióta anya lett

Neveli a kisfiát, végzi a munkáját, és vállalja a szülés utáni testét - mégis egyfolytában a támadások kereszttüzében van.

Az elmúlt hetekben gyakorlatilag semmit sem tudott csinálni Tatár Csilla, amivel ne haragította volna magára az internet megmondóembereit. Azzal kezdődött minden, hogy mindössze néhány hónappal a szülés után visszatért a képernyőre A Dal 2016-os versenye, valamint a Magyarország, szeretlek! kedvéért. Ez a kommentelők szerint túl korai volt, hiszen inkább otthon lenne a helye a kis Milánnal.

Pedig a civilek között is bőven találni olyan anyát, aki nem tölt éveket GYES-en, és amint tud, visszatér a munkahelyére. Mellesleg Csilla kisfiának nagyjából fel sem tűnik a hiánya, hiszen alig pár órát vannak külön hetente.

 

A legkeményebb kritikákat azonban szombatról-szombatra kapja, amikor feltűnik A Dal újabb fordulóiban. A netezők és a nézők ugyanis valamiért elégedetlenek az öltözködésével. Eddig minden hétvégén darabokra cincálták a műsorvezetőt a ruhái miatt. Állítólag még az MTVA stylistja is ki van borulva Tatár ruhaválasztásaitól. Bár belőle beszélhet a szakmai féltékenység is, hiszen Csilla egy másik szakembert alkalmaz helyette.

 

De sokan azért bántják, mert nem olyan az alakja, mint régen. Holott inkább becsülni kellene azért, hogy a szoptatás ideje alatt nem diétával, meg edzésekkel tölti az idejét, és bátran vállalja a megváltozott külsejét. Sőt büszke is rá!

Ezzel persze nem azt mondjuk, hogy azok a nők rossz anyák, akik néhány héttel a szülés után máris próbálják formába hozni magukat. Csak egyszerűen el kell fogadni, hogy mindenki maga dönti el, hogy ő miként érzi jól magát a saját bőrében. Vagy ahogy Csilla mondaná:

Az én testem, az én szabályaim.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

ripost.hu

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom