Létrehozva: 2018.01.22.

Szülei válásáról vallott Stohl Luca: ezért nem mert szakítani az anyja!

A fiatal táncmûvész tízéves volt, amikor édesanyja úgy döntött, elválik Stohl Andrástól.

Élete egyik legmeghatározóbb időszakáról beszélt Stohl Luca a FEM3 Micsoda Nők! Várkonyi Andreával című műsorában.

A fiatal táncművész mindössze tízéves volt, amikor a szülei úgy döntötték, hogy külön utakon folytatják tovább az életüket. A lányok, a tízéves Luca és a hatéves Rebeka az édesanyjuknál maradtak, ám az új élet egyáltalán nem hozott hatalmas változást a mindennapjaikba, mivel a válás után sem látták kevesebbet az apjukat, mint addig.

„A válás rendben történt, hangos szó nem volt köztük” – fogalmazott Luca, akinek nincsenek rossz emlékei azokról az időkről, ám húgáról már nem mondhatja el ugyanezt.

„Rebeka négy évvel fiatalabb nálam, ő ezt az egészet sokkal jobban megsínylette. Õ valahogy sokkal lelkizőbb, jobban bele tud zuhanni a dolgokba. Én viszont valahogy egy pillanatig nem éreztem azt, hogy ez rossz, hiszen tudtam, hogy bármikor találkozhatok apával.”

Luca egyetlen dolgot nem ért: hogy miért tűrte éveken át az édesanyja az apja csapodár életvitelét.

„Megmondtam neki is, hogy nem értem, ez miért volt jó.

Neki az volt a legfontosabb, hogy nekünk és apának a legjobb legyen.

Anyunak emellett nem volt olyan keresete, amivel meg merte volna lépni a válást. Sokáig ez hátráltató tényező volt számára” – mondta el Luca.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Autómentők dolgoztak egy roncsnál az M0-son, aztán a semmiből becsapódott még egy autó - videó

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

ripost.hu

Kiadták a veszélyjelzést: ez több vármegyét is érinteni fog!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd

LELKIZŐ

„Vigyázz a szavakkal!” – Fontos üzenetet osztott meg Kulcsár Edina

LELKIZŐ

„Ciki egy ámokfutást folytat” - Dagad a botrány, nem beszélnek az Omega tagjai

LELKIZŐ

Mindig is küzdött a súlyával a Next Top Model Hungary versenyzője: „Nem feleltek meg a centik”