Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.07.04.

Szörnyű, hogyan próbált meg öngyilkos lenni Paudits Béla!

Szomorú idõskor jutott osztályrészül Paudits Bélának. A Jászai Mari-díjas színész méltatlan körülmények között tengette az életét, amit kétszer is megpróbált eldobni magától.

Miután Paudits Béla a kilencvenes évek végén hazatért Kanadából, ahol egy ideig élt, teljes elutasítás várta itthon.

A színházak már nem érdeklődtek iránta, így önálló estjeivel járta az országot. Bár a közönség szerette őt, megélni ebből sem tudott, és emiatt egyre többször fogalmazódott meg benne az öngyilkosság gondolata.

Egyik este egy megmagyarázhatatlan érzés kerítette hatalmába, felmarkolt egy halom fájdalomcsillapítót és altatót, majd alkohollal öblítette le azt.

"Nem éreztem semmit, szépen elaludtam" - emlékezett Rivaldafényből a nyomorba című önéletrajzi kötetében az eseményre.

Ekkor János még nem élt vele, aznap este valamiért mégis felkereste a színészt, akinek valószínűleg ez mentette meg az életét.

János kihívta Paudits orvosát, és bár eleinte próbálták otthon ellátni a mérgezett színészt, végül kórházba kellett szállítani.

A pszichiátrián azonban ahelyett, hogy letett volna öngyilkossági szándékáról, még inkább akarta azt.

"Bevittek a Lipótra, és onnan jó sokáig nem is engedtek ki. Hetekig voltam az öngyilkosok és a haldoklók között, de végül talpra állítottak, és amikor már jól voltam, feltették az ominózus kérdést: Megismétli újra az öngyilkosságot? Ha erre azt válaszolják, hogy igen, akkor nincs visszaút, nem engedik ki az embert, hanem még bent tartják. Ennek tudatában feleltem azt, hogy bármikor újra megtenném. Az orvos is látta, hogy nem tud velem mit kezdeni. Éppen ezért nem is bajlódott velem tovább, inkább hazaengedett" - írta a könyvében a színész.

Valóban elszánt volt, egy idő után újra megpróbálkozott az öngyilkossággal, ám a gyógyszeradag nem volt elég a halálhoz, csupán három napon át tartó alvást idézett elő. Kétszer is életben maradt, pedig bármikor kész volt ártani magának.

Arra viszont ő sem gondolt, hogy az élet is okozhat tragédiákat.

Az elkövetkezendő években egy vérrög miatt majdnem lebénult, majd egy sikertelen műtét következtében az egész bélrendszere tönkrement.

Élete utolsó éveiben enni sem volt képes, majd idén júniusban egy agyi infarktus következtében elhunyt a János Kórházban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

mandiner.hu

A földbe állt a Momentum támogatottsága Budapesten

ripost.hu

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom