Létrehozva: 2018.06.17.

Szörnyű hitelcsapdába került Lópici Gáspár, elviszi a pénzét a bank!

Az idõs színmûvészt nem csak a fiával kapcsolatos gondok terhelik. Hatalmas kölcsönt vett fel korábban, alig marad nyugdíja.

Nagy bajba került az ország Lópici Gáspárja, Szilágyi István. Az idős színművész egy romos pesti házban él feleségével, és fiával, Péterrel, aki ellen rendőrségi eljárás van folyamatban, mivel a vád szerint korábban többször bántalmazta az édesapját.

Szilágyi és felesége, Humenyánszky Jolán most már nem csak emiatt aggódhatnak: hiába a segítő kezek, kevés nyugdíjukból alig marad havonta, ugyanis egy korábbi hitel miatt a bank szinte minden pénzüket elviszi.

Évekkel ezelőtt a romos házuk felújítására harmincmilliós kölcsönt vettek fel, amit most a nyugdíjukból von le a bank. 

A Story magazin információi szerint a havi negyvenezer forintos törlesztőrészlet miatt alig tudnak kijönni a pénzükből. Nyugdíjukat ezért humorosan csak nyögdíjnak nevezik. 

"Száznégyezer forintot kap István, nekem kilencvennégyezer a nyugdíjam, de ennek nagy részét elviszi a bank" - panaszkodott a magazinnak a színművész felesége.

A családnak ráadásul újabb csapással kell megbirkóznia: egyetlen unokájuk, a tizenhat éves Nándi ősztől Brüsszelbe költözik az édesanyjával. Emiatt még ritkábban láthatják azt a gyermeket, aki bearanyozta nehézségekkel teli idős napjaikat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

„Egy hete még tudtad, de segítek!” – Hont András rövid időn belül másodszor is keményen odaszúrt Magyar Péternek

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”