Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.04.07.

Szomorú hírt kaptunk: elhunyt Elekes Emma

A kolozsvári származású színésznõ halálhírét társulata jelentette be vasárnap.

A halálhírről a szatmárnémeti Harag György Társulat tájékoztatott közösségi oldalán szombaton. „Fájdalommal búcsúzunk társulatunk alapító és örökös tagjától, Szatmár felejthetetlen színésznőjétől, Elekes Emmától” – írták.

Elekes Emma Kolozsváron született 1932. szeptember 17-én. A Kolozsvári Magyar Művészeti Intézet elvégzése után az 1953-ban Nagybányán indult, majd Szatmárnémetiben színtársulatot létrehozó együttes alapító tagja. Elekes Emma így emlékezik vissza pályájára: „Eljátszottam a világirodalom legnagyobb szerepeit, jól vagy rosszul, nem tudom, örömöt is okozott, keserűséget is.”

Elekes Emma munkássága fontos színháztörténeti fejezet Szatmárnémetiben, olvasható a színház közleményében. Tehetségét kitüntetések egész sorával ismerte el a szakma: 1958-ban, Bukarestben a Színházi Fesztivál első, 1962-ben harmadik díját nyerte el. 1966-ban Prágában, 1974-ben Varsóban is kitüntették. 1993-ban Kisvárdán a legjobb női alakítás díját nyerte el. 1994-ben Poór Lili-díjat, 1995-ben, Kisvárdán Életmű-díjat kapott. 1996-ban az EMKE Életműdíját vehette át. 2005 decemberében Elekes Emma színművész kapta a Magyar Játékszíni Társaság Életmű-díját - írja a Maszol.

„A művésznő több mint három évtizeden át a szatmárnémeti társulat sikeres színészeként vált a közönség kedvencévé, és alakított százhúsznál több szerepet. 2010. óta a Harag György Társulat örökös tagja. A Harag György Társulat Elekes Emmát saját halottjának tekinti, a társulat vezetősége és teljes munkaközössége osztozik a gyászoló család fájdalmában” – fejezte ki részvétét a szatmárnémeti társulat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom