Létrehozva: 2021.12.26.

Szomorú bejelentést tett az Omega, itt a vége

A zenekar menedzserének kijelentéséből egyértelműnek tűnik: nem lesz többé Omega.

2022-ben ünnepelte volna a hatvanadik születésnapját az Omega együttes. Az elmúlt időszak tragédiái azonban sajnos egyre egyértelműbbé tették: bármennyire is szeretnék a rajongók, ezt a jubileumot már nem éri meg a zenekar. Az alapító-zeneszerző Benkő László és a basszusgitáros Mihály Tamás tavaly novemberi halálát követően, idén december 6-án az együttes alapító-frontemberét, Kóbor Jánost veszítettük el.

Fotó: Nemzeti Sport/Földi Imre

Trunkos András, a zenekar menedzsere a Borsnak arról beszélt: nagy tervei vannak, ám azt is látni kell: Kóbor halála a zenekar végét is jelentette.

„Nagy terveim vannak, biztos, hogy megcsinálom a kegyhelyet, mely nem csak Meckyről szól majd, hanem az egész Omegáról. Ugyanis sajnos úgy tűnik, Kóborral az Omegát is temetjük” – jelentette ki Trunkos.

Hogy pontosan milyen kegyhely készül, hol, és miért pont amellett a helyszín mellett döntöttek, arról a hétfői Borsban olvashatnak részletesebben! Keresse az újságosoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”