Létrehozva: 2019.04.29.

Szívszorító vallomás, súlyos betegséggel küzd a népszerű magyar színész

Nem adja fel a küzdelmet, sõt megpróbál a történtekbõl viccet csinálni. Fontos számára, hogy aktív maradjon.

Két éve még tünetmentes volt Ujlaki Dénes, a Magyar Filmdíj hétvégi díjátadóján azonban kiderült: nem múlt el a betegség. Visszavonuláson nem gondolkodik, sőt új bemutatóra készül.Nem adja fel a küzdelmet Ujlaki Dénes. A Katona József Színház 74 éves művészénél 2015-ben diagnosztizálták az általa csak „férfiráknak” hívott prosztatarákot. Bár két éve még a Borsnak optimistán nyilatkozott egészségi állapotáról, a hétvégén elárulta a lapnak: továbbra is küzd a betegséggel.

A színész szombat este az 5. Magyar Filmhéten megrendezett televíziós forgalmazású alkotásoknak járó Magyar Filmdíjon kapott elismerést az Agg színész című filmben nyújtott lehengerlő alakításáért. A művész a díj átvételekor meglepő köszönő beszédet mondott: "Formabontó leszek, és most lemegyek a színpadról, nem tu­dok állni, ugyanis évek óta egy súlyos betegséggel küzdök."

Az ünnepség után Ujlaki a Borsnak is megerősítette: nincs túl a veszélyen, de nem adja fel, a következő évadra is a Katona József Színházhoz szerződött.

"Próbálok belőle viccet csinálni, mit lehet tenni amúgy? Most írtam alá a szerződést jövőre a Katonába. Először arra gondoltam, hogy horgászom még egy kicsit a Balatonon, aztán rábeszéltek, hogy dolgozzak. Nem szabad otthon maradni egyedül, aktívnak kell lenni. Lélekölő lenne, ha azt érezném, valamitől feleslegessé válok."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

vg.hu

Pécsen 60 milliárdos beruházásba kezd a British American Tobacco

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

ripost.hu

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom