Létrehozva: 2019.04.12.

Szívszorító vallomás: ezért volt abortusza a sztárszínésznőnek

Az 50 éves színésznõt korábban többször is megerõszakolták, egyszer pedig baba is fogant a szörnyûségbõl.

Ashely Judd színésznő bevallotta, hogy egyszer abortusza volt, miután megerőszakolták. Azért döntött a baba elvetetése mellett, mert kiderült, hogy a törvény szerint az erőszaktevővel megosztva kellett volna nevelnie gyermekét, ha a baba megszületik. Az apának ugyanis joga lett volna a gyermekfelügyeletre az állam törvényei szerint, annak ellenére is, hogy mit tett az anyával.

A sztár a női test fölötti uralomról szóló beszélgetésen emlékezett vissza a történtekre a csütörtökön, New Yorkban rendezett Women in the World (Nők a világban) konferencián. Ashley Judd egyébként azóta lett a nők jogainak hangos szószólója, hogy elsőként rántotta le a leplet Harvey Weinstein tetteiről.

Az abortuszról szóló feminista előadás moderátora Katie Couric volt, aki felidézte, hogy Ohio államban napvilágot látott egy törvényjavaslat, amely a művi vetélés határidejét a baba első szívveréséhez igazítaná, vagyis hat hetes terhesen már nem lehetne elvégeztetni a beavatkozást. Ez Couric A szolgálólány meséje című regény cselekményéhez hasonlította, amelyben a nőket szülésre kényszerítik.

Ekkor szólalt fel Judd is, aki elmondta, hogy Kentucky-ban elvégezték az abortuszt, ezért pedig nagyon hálás, ugyanis semmi esetre sem szeretné együtt nevelni a gyermekét egy erőszaktevővel – írja a Daily Mail.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”