LELKIZŐ

Szívszorító részletek Szaxi Maxi haláláról, utolsó pillanatig élt a remény

A legendás zenész halálhíre megrendítette az országot, családja pedig a végsőkig reménykedett, de végül el kellett búcsúzniuk Szaxi Maxitól.
címkék:
  • Szerző: Ripost

Szaxi Maxi, azaz Fekete Gyula, a Hungária és a Dolly Roll legendás zenésze a napokban elhunyt, ezt lánya jelentette be.

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a mai napon Fekete Gyula, Szaxi Maxi, hosszú küzdelem után úgy döntött, pihenni tér. Köszönjük, hogy megtanítottál bennünket szívvel élni és oroszlánként harcolni!” – írta szerda esti közleményében a zenész lánya, a 41 éves Fekete Zita, aki az utolsó pillanatig hitt abban, javulhat édesapja egészségi állapota. Sajnos, erre alig volt esély.

Fekete vendéglátós zenészként, egy tengerjáró luxushajón kapott agyvérzést 2014 júniusában és az Északi-tengerről mentőhelikopter vitte egy észak-németországi klinikára. Azonnal megműtötték és mesterséges kómában tartották. Válságos állapotban szállították Budapestre, ahol kórházban, majd egy főváros közeli rehabilitációs központban kezelték.

Később állapota megengedte, hogy Fekete Gyula újra szentendrei otthonába kerüljön, majd volt felesége és lánya közösen ápolta a budapesti lakásukban. Az ágyhoz kötött zenészt szakápoló is felügyelte, de így az utolsó pillanatig szerettei körében lehetett.

„Zita az utolsó pillanatig bizakodott, és azt is a javulás jelének tekintette, amikor Gyuszi a korábbinál magasabbra emelte a bal kezét. A fia, Dániel tárgyilagosabban ítélte meg a helyzetet. Tudta, édesapjuk már sosem lesz ép ember, de ezt nem éreztette vele. Egész családja szeretettel és áldozatos gondoskodással vette körül” – tudta meg a Blikk a Hungária és a Dolly Roll dobosától, az 57 éves Zsoldos „Dedy” Gábortól, aki Szaxi Maxi fogadott rokona volt, szinte testvérként szerették egymást.

„Szinte fel sem fogtam, csak azt vettem észre, hogy folynak a könnyeim és kavarognak bennem az emlékek. Szaxi Maxi igazi sokszínű egyéniség volt. Zseniális és tehetséges, sokoldalú zenész. Kicsit bolondos, vidám, nagylelkű, segítőkész ember, csak mosolyogva és szeretettel tudok rá emlékezni” – fogalmazott közösségi oldalán az eMeRTon-díjas 71 éves Penczi Mária, azaz Dolly.

”Gyuszi szemeit látom magam előtt... Sajnos, beszélni sem tudott, de mindent értett, és amikor meglátogattam, a szemével válaszolt. Fájt, hogy ezt az életimádó, mindig eleven embert így kellett látnom, de nem mutatta, hogy szenvedett volna. Csak a lelkem mélyén éreztem, ez szörnyű lehetett neki„ – foglalta össze a Hungáriában és a Dolly Rollban is zenélő 70 éves Novai Gábor, aki a rehabilitációs intézetben és otthon is látogatta Szaxi Maxit, és a legjobb megoldásnak tartotta, hogy Fekete hazakerülhetett. ”A családját anyagilag megterhelték az intézményi gondozás költségei. Ezért is rendeztünk jótékonysági koncertet a sorscsapás után. A mindennapos átmozgatását szakápoló végezte, de a volt neje és a lánya is mindent megtett érte„ – tette hozzá.

Fekete Gyula Brúnó 1951. augusztus 26-án született, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola jazz szakát végezte el, és az 1967-ben alakult Hungária együttes tagjaként vált ismertté. Énekes-szaxofonos volt, bár a nagy siker csak 1980-ban köszöntött rá, de a 84-es feloszlás után, a Dolly Rollban is folytatta a sikerszériát. Onnan 1990-ben lépett ki és a Maxi Music Band vezetőjeként külföldi munkákat vállalt. Közben problémák adódtak a vérnyomásával, de nem volt betegségtudata. Nem előírás szerint szedte a gyógyszereit, és sosem kímélte magát.

 

címkék: