Létrehozva: 2018.07.26.

Szívszorító látvány, ezt találtuk Torgyán József nappalijában

Itt a bizonyíték, hogy a tavaly januárban elhunyt politikus özvegye képtelen elengedni férje emlékét.

Megható látvány fogadta a %RIPOST%-ot a 2017 januárjában elhunyt Torgyán József budai villájának nappalijában. A tágas szoba egyik sarkában ugyanis még mindig ott áll az a terebélyes műfenyő, amit a politikus és özvegye, Cseh Mária együtt díszített fel 2016 karácsonyán, amikor utoljára töltötték együtt a szeretet ünnepét.

A visszavonult primadonna azóta hozzá sem nyúlt a fához, azt mondta: nincs lelkiereje lebontani szerelmük emlékét. Bár pontosan tudja, hogy már rég le kellett volna szednie a díszeket, csak néhány áttetsző fehér függönnyel borította be a műgallyakat. Számára ugyanis különleges, és egyben szomorú jelentőséggel bír a fa.

Az utolsó karácsonyra emlékezteti, amit még együtt tölthetett férjével. 2016 december 24-én még egyikük sem gondolt arra, hogy kevesebb, mint egy hónappal később – 2017. január 22-én – Torgyán József örökre elalszik.

Képtelen vagyok hozzányúlni a fához, pedig tudom, hogy már rég el kellett volna csomagolnom a díszeket

- sóhajtott a %RIPOST%-nak Marika.

Hogy mit mondott még a Független Kisgazdapárt egykori elnökének özvegye, az kiderül a %RIPOST% csütörtöki számából.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

„Egy hete még tudtad, de segítek!” – Hont András rövid időn belül másodszor is keményen odaszúrt Magyar Péternek

mindmegette.hu

11 egyszerű muffin recept, ha gyorsan valami sütire vágysz!

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

A régészek valószínűleg bizonyítékot találtak az amazonok létezésére Azerbajdzsánban

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”