Létrehozva: 2016.12.24.

Szívszorító: Ezért szenved karácsonykor Szabó Zsófi

A népszerû mûsorvezetõ évek óta küzd. Felejteni nem szeretne, de emlékeznie is fáj...

Szabó Zsófi idén édesapja, Szabó Gyula sírjánál kezdte a karácsonyt, akitől immáron három éve már, hogy végső búcsút kellett vennie. A műsorvezető máig képtelen felocsúdni a gyászból, hiszen azt a különleges kapcsolatot, amely apjához kötötte, ma sem képes pótolni senki. Bár nem tagadja, férje, Zsolt sokat segíti abban, hogy fel tudja dolgozni a veszteséget.

„Kimentünk apához a temetőbe, utána pedig Zsolti anyukáját látogattuk meg. A szeretet ünnepén azokra is kell gondolni, akik messze vannak, vagy már nincsenek velünk.

Mostantól apukámat is többször meglátogatom majd, mert már képes vagyok rá.

Zsolti anyukája sincsen már velünk, és a férjem gyakran jár ki hozzá a temetőbe. Én is sokszor elkísértem, letakarítottuk a sírt, emlékeztünk, sétáltunk egyet és ettől megnyugodtam” – mondta a Blikknek Zsófi, aki azt is elárulta, korábban nehezére esett kijárni édesapja sírjához, sokszor még beszélni sem tudott a történtekről.

Zsolti viszont feloldotta ezt bennem. Amióta ismerem a férjem, teljesen máshogy állok édesapám elvesztéséhez, és ez sokat segít az emlékek feldolgozásában. Beszélni is gyakrabban szoktam már apuról.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

mandiner.hu

Pankotai Lili: „V. Judit egyetlen szava sem bizonyítható, hiszen nem voltunk ott a Magyar-családnál”

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Vicces locsolóversek, mert húsvétkor is kell a poén

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”

LELKIZŐ

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter