Létrehozva: 2018.12.20.

Szívszorító: emiatt a fájó emlék miatt pityeredik el Halász Judit a színpadon

Generációk kedvence, Halász Judit, bár több évtizede színpadon van, bizony elõfordul, hogy egy-egy fájó emlék miatt a könnyeivel küszködik a közönség elõtt.

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész-énekest fia, Tamás három csodás unokával ajándékozta meg. Félix Sámuel, Maximilian és Leo korábban Amerikában élt a szüleikkel, ám néhány éve hazaköltöztek.

Nekem nem volt nehéz szülőnek lennem, mert a fiam sem volt nehéz eset, nem úgy, mint az unokáim” – kezdte Halász Judit a Családok éve sorozatában, a Családvarázsban. „Rengeteg olyan technikai eszköz kerül a kezükbe, ami rettenetesen leköti őket. Persze, ez nem az én dolgom, nem szólhatok bele, és nem is akarok, mert csak a nagymama vagyok. Hiába élünk egy házban, egyre kevesebbet vagyunk együtt, mert este ritkán van időm, hiszen fellépésre megyek, délután pedig ők vagy házi feladatot írnak, vagy a telefonjukon lógnak” – jegyezte meg a népszerű művész.

Halász Judit szinte megállás nélkül koncertezik. A gyerekelőadásokat felváltották a családi koncertek, hiszen akik a pályája kezdetén voltak kicsik, mára felnőttek, és saját gyermekeiket viszik az előadásokra, írja a Blikk.

„Van egy dal, amit nagyon sokat énekeltem egy kisfiúval. Fantasztikus, gyönyörű hangú gyermek volt. Sajnos, igen fiatalon elment, mert súlyos beteg volt...

Ezt nem tudom úgy elénekelni, hogy eszembe ne jusson, ilyenkor elérzékenyülök, könnyes lesz a szemem. Nehéz erről beszélni...” – mondta elcsukló hangon az énekesnő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”

LELKIZŐ

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

LELKIZŐ

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”