Létrehozva: 2019.06.18.

Szívbe markoló, jóbarátjának sem beszélt betegségéről Benke Laci bácsi

A magyarok egyik kedvenc szakácsa 70 évesen, súlyos betegségben hunyt el. Laci bácsi szervezete nem tudott megküzdeni a gyilkos kórral.

Fia kérésére szerény ételeket szolgálnak majd fel Benke Laci bácsi búcsúztatóján, ahova sok vendéget várnak. Az ország kedvenc mesterszakácsa végig titkolta súlyos betegségét.

Százötven-kétszáz főt vár pénteken ebédre a lajosmizsei Tanya Csárda mesterszakácsa, Garaczi János. A séf most legjobb barátját, Benke Laci bácsit búcsúztatja a torral, ahova a szakma nagyjait és a családot várják.

Laci bácsi a mizsei temetőben, szülei családi sírjában nyugszik majd. A szakács egész életében hű maradt gyökereihez, rokonai és barátai is élnek a városban. Testvérével szülei egykori házát sem adták el, ide jártak haza.

A városban legenda, hogy a mesterszakács már általános iskolás korában bográccsal indult biciklin a település határába, hogy barátainak főzzön, később pedig a fagyiskocsit hajtotta az utcákon. Szüleinek egyébként cukrászdája, nagyszüleinek pedig hentes és mészárszéke volt. Laci bácsi egész életében egy nőt szeretett, felesége két házra lakott tőlük, mikor megismerte.

A temetésen az egyik búcsúbeszédet barátja, Garaczi mondja. „Bár az apja lehetnék, mindig ő volt a Laci bácsi. Magát inkább máshogy nevezte. Ha megérkezett, legtöbbször hátul, a konyhán keresztül jött, előre hallottam, ahogy kiabál: az öreg vaddisznót engedjétek be a séfhez. Nagyszerű humora volt, és mindenkihez volt egy kedves szava. Több mint ötven éve ismerem, de azt, hogy beteg, még nekem sem mondta” – árulta el a Borsnak barátja.

„Nem látszott rajta soha semmi, leplezte a betegségét. Mindig az újságokból tudtam meg, ha kórházba került” – mondta, majd hozzátette, hogy Laci bácsi még a születésnapokon is csak tejes pitét kért, ezért a halotti toron is az lesz a desszert, emellett kézzel is ehető, egyszerű ételek kerülnek az asztalra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Csillagjegyek, akik nem tudnak leállni: állandóan rágódnak

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Rejtett üzenetek a Katalin hercegné betegségét bejelentő videóban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”