Létrehozva: 2020.03.19.

Szandi: Az emberiségnek meg kell tanulnia összetartani, és tenni egymásért

Az énekesnő és családja napok óta otthon tartózkodnak a családi házukban, és szigorúan betartják a javasolt és a kötelező intézkedéseket.

Türelmesen és fegyelmezetten viseli Szandi és családja azt, hogy napok óta nem hagyták el a családi házukat. Az énekesnő elkeserítőnek tartja azt, amit a koronavírus-járvány okozott világszerte, ám emellett egy olyan helyzetnek is, amiből sokat lehet okulni.

Fotó: Szabolcs László / Ripost

„Erős tanítás ez most mindannyiunk számára. Hiszem, hogy minden okkal történik, és úgy gondolom, az emberiségnek meg kell tanulnia összetartani, és tenni egymásért. Talán nem véletlen, hogy éppen most, a nagyböjti időszakban kaptuk meg ezt a helyzetet, amikor még inkább befelé kell figyelnünk” – mondta el a Ripost-nak Szandi, aki mindenkit, aki teheti, az otthonmaradásra buzdít.

Az elmúlt napokban minden idős korú ismerősét, rokonát felhívta, és megkérte őket, hogy maradjanak otthon, és ha szükséges, ő bevásárol helyettük.

A három gyermek, Blanka, Domonkos és Csabi jelenleg otthon tanulnak. Közülük Blanka van a legnehezebb helyzetben, hiszen a nagylány idén érettségizik, így számára hatványozottan bonyolult ez az időszak.

„Úgy érzem, az itthoni tanulás sikerességében nekünk, szülőknek óriási felelősségünk van. Csak úgy sikerülhet nekik a tanév, ha együttműködnek a szülőkkel. Ez a szituáció még inkább megerősítheti a szülő-gyermek kapcsolatot. Minden tiszteletem a pedagógusoké, hiszen jól látom, milyen emberfeletti munkát végeznek!” – fogalmazott az énekesnő.

Szandi és Bogdán Csaba a munkát is otthonról végzik: házi stúdiójukban van, hogy hajnalig dolgoznak azért, hogy zenei különlegességekkel lephessék meg a közönséget.

„Biztos vagyok benne, hogy ha véget ér a járvány, akkor az emberek minden eddiginél jobban vágynak majd a szórakozásra. A mostani időszakot pedig Csabival az alkotásra fordítjuk. Hiszem, hogy mihamarabb túl lesz ezen az emberiség, és összességében tanulunk a történtekből” – fogalmazott a háromgyermekes édesanya.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Jákob Zoltán: "Most egy időre elvonulok a világ elől"

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára