Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.12.31.

Szakítás és gyász: őszintén vallott 2020 nehézségeiről Szabó Ádám

Az énekes hosszú bejegyzésben búcsúztatta az óévet, levonta a következtetéseket arról, mit adott neki és vett el tőle 2020.

Nem tudhat könnyű évet maga mögött Szabó Ádám. A népszerű énekes-harmonikás ugyan komoly szakmai sikert ért el idén azzal, hogy megnyerte a Sztárban Sztár idei szériáját, de sajnos veszteségek is érték őt.

Elveszítette imádott nagymamáját, és ebben az évben szakítottak Tóth Andival, akivel sok éven át egy párt alkottak.

„Mindenki volt szerelmes, 'van' szerelmes és lesz szerelmes, próbáljunk pozitívak lenni! Mindenki tévedett, hibázott és ugyanúgy ért el sikereket, ért el célokat, próbáljunk pozitívak lenni! (...) 2020-ban veszítettem el szeretteimet, akiket megsirattam, és voltak sajnos, akiket meggyászoltam, de mennünk kell tovább és élnünk kell tovább, és a gyertyalángnak, a fénynek, ha csak pislákoló remény is, meg kell jelennie a sötétben, ha félünk, és táplálkoznunk kell valamiből, amiből többek tudunk lenni és előrébb tudunk haladni, mint az egyhelyben toporgás” – fogalmazott a bejegyzésében Ádám.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Ádám Szabó (@szaboadamofficial) által megosztott bejegyzés

Ádám azt írta a bejegyzésében, hogy új dalát, az Ünnepet azoknak ajánlja, akik már nem lehetnek vele az újévben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom