Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK
Létrehozva: 2015.12.08.

Súlyos adósságai miatt gyötrődik Fördős Zé

Tetemes összeggel tartozik barátainak a Konyhafõnök sztárja, miután szülei családi vállalkozása teljesen befuccsolt a gazdasági válság miatt. Bár Zé azóta befutott gasztroblogger és sztárszakács lett, a múltból maradt anyagi terhek még mindig nyomják a vállát.

Fördős Zé ma már vitathatatlanul az ország egyik legmenőbb gasztrocelebje, ám A Konyhafőnök sztárszakácsának semmit sem adtak ingyen az életben. Mindenért keményen meg kellett küzdenie.

Családja ugyanis évekkel ezelőtt egy vendéglátással foglalkozó vállalkozást alapított, ám a cég szinte egyik napról a másikra tönkrement, amikor kitört a nagy gazdasági válság.

"Nagyon gyorsan rendkívül nehéz anyagi helyzetbe kerültünk. Sosem volt jómódú család a miénk, mindig csak a kitörésért küzdöttünk. Mindent hitelből építettünk fel, minden bevételt visszaforgattunk a cégbe. A válság alatt az összes ügyfelünk egyszerre tűnt el, vele együtt a családi vagyon"

- mesélte a Borsnak adott interjújában a szingli tévésztár, aki a sok munka miatt hagyta el barátnőjét.

A hirtelen jött csőd után Zének nem volt választása. Testvérével együtt egyből munkát vállaltak, így keveredett egy rendezvényszervező céghez, ami sorsfordítónak bizonyult későbbi karrierje szempontjából. Az egyik eseményen ugyanis be kellett ugrania a szakács helyére, percekkel később pedig már mindenki neki tapsolt. A nemrég saját könyvvel előrukkoló gasztroblogger ekkor jött rá, hogy két dolog megy neki igazán: a főzés és a dumálás.

Bár mára már túl van élete legsötétebb időszakán, múltbéli adósságai továbbra is nyomasztják, és jól tudja, hogy az elmúlt egy-két év sikerei után sem lazíthat.

"Először az egzisztenciámat kell rendbe tenni, nem nulláról indultam, hanem mínuszról. Hiába volt az elmúlt egy-két év sikeres, a kudarcokból rám maradt terheket és adósságokat, a pénzügyeimet még rendezni kell"

- árulta el őszintén Zé, aki a teljes elszegényedéstől mentette meg családját azzal, hogy híres lett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

hirtv.hu

Vezércikk – Orbán Viktor az Európai Parlament vezetőinek leváltására készül + videó

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Feladta a harcot, édesapja után halt a hétvégi háztűzből kimentett 4 éves kisfiú

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

„Vigyázz a szavakkal!” – Fontos üzenetet osztott meg Kulcsár Edina

LELKIZŐ

„Ciki egy ámokfutást folytat” - Dagad a botrány, nem beszélnek az Omega tagjai

LELKIZŐ

Mindig is küzdött a súlyával a Next Top Model Hungary versenyzője: „Nem feleltek meg a centik”

LELKIZŐ

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja