Létrehozva: 2021.02.09.

Az utolsó koncert: fergeteges hangulatot teremtett Siklósi Örs

Az AWS frontembere utoljára tavaly májusban állt színpadra, együttesével mindent beleadtak a zenélésbe.

A videómegosztón továbbra is megtalálható Siklósi Örs utolsó koncertje az AWS zenekarral.

Tavaly májusban adta az utolsó koncertjét az AWS Siklósi Örssel, ráadásul rendhagyó módon. A koronavírus-járvány ugyanis nem tette lehetővé, hogy nagyközönség előtt játsszanak, így stúdióból, élő közvetítéssel juttatták el a zenéjüket a közönségnek.

 

Az AWS koncertjét azóta több mint húszezren látták, akkor pedig még senki nem sejtette, hogy a felvétel sajnálatos módon különleges jelentőséggel bír majd: ez lett ugyanis az utolsó, ám annál emlékezetesebb koncertje a zenekarnak és Siklósi Örsnek.

Siklósi Örs tavaly májusban a zenekarával fergeteges koncertet adott.
Fotó: MTVA

A felvételen ráadásul utólag különös dologra lehet figyelmes a néző: Örs, tőle szokatlanul napszemüvegben koncertezett, ami utólag sajnos érthető.

Tavaly májusban Örs a közösségi oldalain árulta el, hogy szemproblémákkal küzd.

„Kemény heteket, de főleg napokat hagytam magam mögött. A karanténnal együtt az idegeimre, ezáltal a szememre is rámászott egy gyulladás, ami addig húzódott, hogy sem a bal szemem és szemhéjam nem mozgott már. Alapvetően elég pozitív csávó vagyok, mindig mindenben a jót keresem, a teherbírásom is viszonylag nagy, de az utóbbi időben egyszerre jött megannyi ömlesztett ótvar impulzus belém törte a bicskáját„ - fogalmazott akkor.

Júliusban aztán a zenekar közölte, hogy az énekes megbetegedett, a felépülése pedig hosszú időt vesz igénybe, ezért egy időre visszavonulnak.

Örs a gyógyulásra koncentrált, de az utolsó időkben is a zenével foglalkozott: idén új AWS albumot és szólólemezt is ki akart adni. A menedzsere a Ripost-nak elmondta, a dalaiból emlékalbum készülhet.

Az AWS és Siklósi Örs utolsó koncertje itt látható:

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Interjú a magyar bringással, aki áttekert Dél-Amerikán és gyönyörő videót is készített róla

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”