Létrehozva: 2020.02.08.

Trombózis és tüdőembólia: intenzívre került a magyar sztár

A P. Mobil frontembere a szerencsének köszönheti az életét, az orvosok ugyanis egy betegség során vizsgálatokra küldték.

A szerencsének köszönheti az életét Schuster Lóránt. A P. Mobil frontembere néhány hete egy koncertre indult a zenekarával, amikor azt érezte, hogy kezd megbetegedni.

Fotó: Youtube

El is ment azonnal orvoshoz, a tüdőgondozóban mellhártyagyulladást állapítottak meg nála, ám gyanút fogtak, és további vizsgálatokra küldték. Ekkor derült ki a szörnyű diagnózis.

„Ezek során találtak mélyvénás trombózist a bal combomban, a tüdőmben pedig embóliát. Egy hetet töltöttem az intenzív osztályon, kettőt a belgyógyászaton, majd tíz napig kezeltek a parádfürdői szanatóriumban. Mindez amiatt, mert amikor a szeptemberi térdműtétem után a véralvadásgátlót kimérték, nem vették figyelembe, hogy öt éve a fél májamat kiműtötték. Ily módon a rák is benne volt. Viszont ha nincs ez a mellhártyagyulladás, bármelyik pillanatban meghalhattam volna. Az életemet köszönhetem a P. Mobilnak, mert a 730 kilométeres maratoni villámturnén lettem beteg” – mondta el a Blikknek Lóri, aki most már szerencsére sokkal jobban érzi magát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

hirtv.hu

Vezércikk – A baloldal új reménysége mögött máris megjelent a Bajnai Gordon nevével fémjelzett datadatos csapat + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd