Létrehozva: 2021.11.26.

45 percig feküdt magatehetetlenül háza kapujában Schobert Norbi

Szó szerint a csodával határos, hogy Schobert Norbi maradandó károsodások nélkül felépült augusztusi agyvérzése után. Ugyanis rengeteg idő telt el az agyi érkatasztrófa és a segítség érkezése között.

Rubint Réka máig sem érti, miért nem hallgatott a megérzésére idén augusztus 26-án, amikor férje a telefonja nélkül indult futni. Hazánk legismertebb fitneszoktatója érezte, hogy valami nem stimmel, amikor látta, hogy Norbi már másfél órája nem ért haza, de elhessegette magától a sötét gondolatokat. Most a LifeTV-n futó Frizbi felvételén idézte fel a szörnyű nap eseményeit.

Schobert Norbi a ház kapujában kapott stroke-ot (Fotó: Markovics Gábor / Ripost)

Réka ma már tudja, hogy miközben ő a futópadon rótta a kilométereket és próbálta magát nyugalomra inteni, férje már hosszú ideje feküdt magatehetetlenül a házuk kapujában, ahol stroke-ot kapott.

„Volt bennem egy rossz érzés, mert nem tudtam pontosan, hogy mikor ment el Norbi futni, de eltelt vagy másfél óra. Azt éreztem, hogy már haza kellett volna érnie, de elhessegettem ezt a gondolatot. Utólag már tudom, hogy ekkor már fél órája feküdt a garázs előtt magatehetetlenül” - kezdte Hajdú Péter kérdésére Rubint Réka, majd elmesélte, mi történt pontosan aznap délelőtt, hiszen később a biztonsági kamera felvételein végignézte férje emberfeletti küzdelmét az életéért.

Rubint Réka sírva idézte fel a rettenetes nap emlékeit (Fotó: Markovics Gábor / Ripost)

„Csöngetett a szomszéd, ott volt nálunk a segítségem, őt kértem meg, hogy nézze meg ki az. Egy pillanat múlva jött be újra azzal, hogy nagy a baj, Norbi rosszul van. Azonnal futottam kifelé és láttam, hogy a szomszéd már felültette őt a kerítés mellé. Nézett rám értetlen arccal, és láttam, hogy lóg a jobb lába és a jobb karja. Nem tudott beszélni. A mentők nagyon hamar, percek alatt kint voltak, ahogy a mentőhelikopter is, hiszen stroke esetén a legfontosabb az időfaktor. A házunk be van kamerázva, onnan tudjuk, hogy Norbi addigra már 45 percet feküdt magatehetetlenül. Látszik, hogy megérkezik a házhoz futva. Majd próbálta beütni a kódot, de nem emlékezett rá. Többször próbálta, majd az látszik, ahogyan a feje bal oldalát elkezdi nyomogatni. Majd megtámasztja a jobb vállával a falat, de elvesztette a támasztékot és összezuhant a fal mellett” - mesélte a LifeTV stúdiójában Réka.

Rubint Réka kamerafelvételen nézte vissza a drámai pillanatokat
(Fotó: Markovics Gábor / Ripost)

A fitneszguru életét végül a hazaérkező szomszéd, illetve a család kutyája mentette meg. Hacsi érezte, hogy baj van és ösztönösen cselekedett. Norbi olyan szerencsétlen helyen esett össze, hogy a sövénytől nem is láthatta a testét senki, aki arra járt. Mozgatta a bal kezét és a lábát és nézte a pulzusát, de kiabálni nem tudott, hiszen a beszédközpontja sérült.

Rubint Réka élete végéig hálás lesz a szomszédnak és Hacsinak
(Fotó: Markovics Gábor / Ripost)

„Negyvenöt perccel azután, hogy rosszul lett, hazajött a szomszéd, és a Norbi észrevette. Próbálta tolni magát az út felé, de a szomszéd már a kapuján belül volt és éppen készült bezárni az elektromos kaput. A kutyánk érezte, hogy baj van és beállt a fotocella és a fal közé. Ezért jött vissza szomszéd és így látta meg Norbit”- mondta a Frizbi felvételén Rubint Réka, aki a vasárnap esti adásban hosszan beszél Norbi felépüléséről és arról is, hogyan változtatta meg az életüket a stroke.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”