Létrehozva: 2021.12.31.

Rúzsa Magdi nem akarja majomszeretettel nevelni hármas ikreit

Rúzsa Magdi egy lélekemelő interjúban beszélt többek között arról is, hogyan szeretné majd nevelni hármas ikreit, és mit szeretne megmutatni nekik a világból.

Rúzsa Magdi a napokban adott interjút egy szlovéniai magyaroknak készült ünnepi rádióműsorban, ahol beszélt a hitéről, az angyalokhoz fűződő viszonyáról és természetesen a szíve alatt növekvő három csodáról.

Fotó: Instagram

A picik kapcsán szóba került a gyermeknevelés kérdése is. Erről az énekesnőnek határozott elképzelése van. „Én nem érzek abban semmi különöset, hogy három gyermek érkezik hozzánk, hiszen mi is hárman vagyunk testvérek. Pontosan láttam, hogy három gyerekkel hogyan működik az élet. Hogy ugyanúgy mindenkinek megvan a maga kis világa és a maga útja” - kezdte Megasztár harmadik szériájának győztese, aki nagy családba született, ezért úgy gondolja, jó példa áll előtte, amit ha követ, remek embereket nevelhetnek majd gyermekeikből a férjével.

Fotó: Instagram

„Nyilván az is számít, hogy a mai gyerekeket mindig vinni kell éppen valahová, agyon vannak kényeztetve. Én egy más világból jövök. Mi tulajdonképpen gyerekkortól kezdve önállóak voltunk. Jöttünk-mentünk, csináltuk a dolgunkat, mert mindenki másnak tennie kellett a dolgát. Felnőttként kezeltek bennünket. Azt gondolom, hogy talán azért kaptam három gyermeket egyszerre, hogy én is egészséges, két lábbal a földön álló embereket tudjak nevelni belőlük. Bocsánat, hogy ezt mondom, de három gyereket, ha akarnék sem tudnék majomszeretettel körülvenni” - mondta a műsorban Magdi, aki szeretné majd megmutatni gyermekeinek szülőfaluját a Vajdaságban, hogy ott megtapasztalhassák azt a szabad és féktelen gyermekkort, ami neki megadatott.

„Én nagyon a falusi létből jövök, és ezt szeretném majd megmutatni a gyerekeimnek. Fontos, hogy ismerjék az állatokat, a füvet, a fát. Kell, hogy legyenek kint a szabadban, hogy legyen koszos a talpuk és legyenek szutykosak estére. Majd bedobjuk őket a kádba és lesikáljuk őket, csak éljék, érezzék meg a felfedezések örömét, amik az én gyermekkoromban jelen voltak. Abban biztos vagyok, hogy sok időt fognak a nagypapánál tölteni. Szeretném, hogy átjárásuk legyen a városi lét és a falusi élet között” - fejtette ki a rádióadásban Rúzsa Magdi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom