Létrehozva: 2018.07.09.

Rubint Rékát is utolérte a nők rettegett időszaka

A fitnesz hazai nagyasszonya bevallotta: tartott ettõl a fordulóponttól, de végül könnyedén átlendült rajta.

Szinte hihetetlen, de Rubint Réka belépett a negyedik X-be, ami a nők életében általában egy traumatikus szám. Schobert Norbi felesége azonban játszi könnyedséggel hagyta maga mögött a harmincas éveit.

"Bevallom, vártam, hogy a negyvenedik születésnapom reggelén borúsabban látom majd a dolgokat, de miután láttam, hogy ugyanúgy kisütött a nap, mit ahogy tette ezt a korábbi harminckilenc évben minden nap, megnyugodtam. Norbi is ugyanolyan szerelemmel nézett rám, mint előtte, szóval csak megrántottam a vállam, majd futottam tíz kilométert a parton, ahogy teszem ezt minden reggel hosszú évek óta -"

- kezdte Réka, aki elárulta, mi a titka ennek a derűnek.

"Azt hiszem, annyi, hogy ugyanazon a fordulatszámon kell élni minden egyes napon, és ha így teszünk, akkor a számok egyszerűen nem tudnak kizökkenteni.

Az, aki önzetlenül tud szeretni és képes befogadni az önzetlen szeretetet, az sosem öregszik meg.

Jó példa erre a szomszéd néni, aki telis-tele van szeretettel, le is tagadhat vagy huszonöt évet. Mindig mosolyog és mindig örül annak, amije van. Ezt eltanultam tőle, hiszen csak így érdemes élni"

- nyilatkozta a %RIPOST% napilap hétfői számának adott interjújában  Réka, aki további titkokat is elárult.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”