Létrehozva: 2021.12.01.

Rákból gyógyult kislányt tett boldoggá Rubint Réka

Rubint Réka esetében nem csupán üres frázis, hogy a követői egy részét családtagjának érzi és úgy is kezeli őket. Megható történetet egy csodás gyógyulásról...

Rubint Rékának idén év elején szúrt szemet, hogy a heti szokásos fitneszóráján nem látja a tízéves Zsofit és édesanyját, akik hét éve rendszeres látogatói voltak az edzéseknek. Nem is hagyta nyugodni a gondolat, mígnem édesanyja márciusi halála után megtudta, mi történt a kislánnyal.

Zsófi győztesen került ki a betegséggel vívott harcból (Fotó: Facebook)

„Tizenegy éve hetente egyszer tartok órát a Rozsnyaiban, ahol alkalmanként akár kétszázan is velem tornáznak. Ugyanakkor van egy kemény mag, akik gyakorlatilag a kezdetektől ott vannak és mindig az első sorokban tornáznak. Ők olyanok nekem, mint a családtagok. Közéjük tartozik Zsófi és az édesanyja is. A kislány úgy hároméves lehetett, amikor először jött az órámra, és azóta alig akadt alkalom, amit kihagytak volna. Ezért is tűnt fel, amikor egymás után többször nem jöttek el. Érdeklődtem is, hogy tudnak -e róluk valamit a többiek, de senkinek nem volt információja”- kezdte lapunknak hazánk legismertebb fitneszoktatója.

„Márciusban, közvetlenül édesanyám halála után végül megtudtam, miért is tűnt el Zsófi és az anyukája, és miért nem tudott róluk senki, semmit. A kislány édesanyja írt nekem egy részvétnyilvánító üzenetet, majd megírta, hogy Zsófinál nyirokrendszeri rákot diagnosztizáltak. Azonnal felvettem velük a kapcsolatot„ - mesélte Rubint Réka, aki gondolkodás nélkül fel is ajánlotta a segítségét a családnak.

Rubint Réka mindvégig a család mellett volt (Fotó: Facebook)

„Fontos tudni, hogy a rákos betegeket a diagnózist követően azonnal eltiltják a cukortól és a szénhidráttól, mert a beteg sejtek ezekből harminc százalékkal többet vesznek fel, mint az egészségesek. Ezért kézenfekvő volt, hogy megkérjük a hozzájuk legközelebb található Update bolt tulajdonosát, hogy biztosítsák Zsófi számára a cukor és szénhidrát mentes ételeket, a mi kontónkra. A kislány ötvenkét kemoterápiás kezelést kapott, így nagyon fontos volt számára a gyógyulást támogató étrend”- magyarázta a Ripost-nak Réka, aki folyamatosan tartotta a kapcsolatot a kislánnyal és az édesanyjával is, és amint lehetett, meg is látogatta Zsófit.

„Április elejétől rendszeresen beszéltem telefonon Zsófival és persze az anyukájával is. Nyomon követtem a gyógyulás minden fázisát, és amint lehetséges volt, meg is látogattam őket. Az egyik ilyen találkozásunkkor beszéltük meg, hogy amint Zsófi felgyógyul, részt vesznek a soron következő Alakreform táboron, ami történetesen egybe esett a most hétvégi évzáró Alakreform bállal. Zsófi egy igazi hős, egy példakép! A betegsége óta most először tornázta végig az órámat, a bálon pedig úgy festett, mint egy igazi kis hercegnő„- mondta Rubint Réka.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom