Létrehozva: 2019.08.22.

„Rosszul választottam” – megbánta 15 éves párkapcsolatát Csepregi Éva

Csepregi Éva csak a szakítás után jött rá, nem választott jól párt magának.

Három éve már, hogy szakított a Neoton énekesnője, Csepregi Éva, aki tizenöt év együttélés után vált külön szerelmétől, Attilától. Tahitótfalui közös házukat is eladták, mert túl sok em­lék volt, ami oda kötötte őket. Az énekesnő onnan egyenesen fia szomszédságába költözött, aki abszolút támogatta édesanyját a szakításban.

Fotó: Szabolcs László

„Dávid teljes mellszélességgel kiállt mellettem, és hatalmas segítség volt nekem ebben a lelki válságban. Nem sokkal később sajnos ő is szakított, úgyhogy együtt utaztunk, felejtettünk, új élményeket gyűjtöttünk, és új életet kezdtünk” – emlékezett vissza Csepregi, aki elárulta, mindig nagy szívfájdalma volt, hogy egykori párja és fia nem volt jóban.

„Dávid és Attila, a volt párom, nem igazán jöttek ki. Ez az elején, míg Dávid kicsi volt, nem ütközött ki, csak akkor derült ki, amikor a fiam már nagyobb lett. De mindig ügyeltem rá, Dávid ne érezze soha úgy, hogy valamifajta vesztese ennek a dolognak, vagy hogy két tűz közé került volna” – me­sélte a Borsnak az énekesnő, aki szerint vannak emberek, akik jól választanak, vannak, akik rosszul.

„Részemről nem volt egy jó választás a legutóbbi kapcsolatom, mára pedig már nagyon is értem Dávidot, és azt, hogy miért nem alakult ki jó viszony köztük” – tette hozzá Éva, aki részletekbe azonban nem kívánt bocsátkozni, a múltat lezárta. Hatvanöt évesen csakis előretekint, és bár három éve nincs párja, egyáltalán nem mondott le arról, hogy ismét rátalál a szerelem. Mint mindenki, ő is szeretné, ha lenne mellette valaki, akivel úgy érzi, végre igazán összetartoznak, de azt is tudja, az előadó-művészi pálya és a pörgős életvitel nehezebbé teszi a pártalálást.

„A szakítás óta nincs senkim, de nem is keresgélek, az életre bízom, találok-e hozzám valót. Rábízom a sorsra. De úgy látszik, nincs érzékem a párválasztáshoz.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

„Egyszerűen a folyosón felejtették, egyetlen orvos sem pillantott rá” – Tamara 12 órát szenvedett magára hagyva a kórház folyosóján, belehalt

hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”