Létrehozva: 2017.11.19.

Rettegés a kórházban: hajszálon függött a sztárgyerekek élete

Magyarországon a koraszülés szinte népbetegség, hiszen minden tizedik újszülött idõ elõtt jön a világra.

November 17-én, a koraszülöttek világnapján az ország számos pontján lilába öltöztek, lila színű szalaggal csatlakoztak a kezdeményezéshez, és több helyen épületeket világítottak ki ezzel a színnel.

Sajnos a koraszülés számos magyar hírességet is érintett, akik a %RIPOST% hasábjain számoltak be az embert próbáló napokról, hetekről.

Madár

Idén májusban született meg az ökölvívó harmadik gyermeke, Vilmos. A kisfiú 1480 grammal, hét hónapra jött világra, ezért a szülők hónapokon át fizikailag és lelkileg is megterhelő időszakon mentek keresztül.

Vilmos hosszú hónapokon keresztül volt kórházban, sokáig lélegeztető gépen tartották és mesterségesen táplálták. Annak ellenére, hogy meg kellett küzdenie az életért, Vilmoska sikeresen vette az akadályokat.

"Minden rendben van, hála Istennek. Szerencsére nem kell állandóan orvosokhoz járni, nemrég ugyan volt egy vérvétele, de az is csak azért, hogy megnézzék, szüksége van-e még plusz vasra.

Eddig ez így volt, de már rendben vannak az értékei. Most már csak fejlesztőórákra, tornára kell járnia

 – mondta el a %RIPOST%-nak Madár, aki büszke kisfiára, amiért szépen gyarapszik.

Damu Roland

A színész kislánya, Maja, 2016 áprilisában, a vártnál egy hónappal korábban jött világra.

Mivel a gyermek édesanyja, Edina a terhesség alatt is súlyos alkoholproblémákkal küzdött, sokáig aggódtak a kicsiért, aki alig másfél kilót nyomott a születésekor.

Mivel Edina és Roland már a terhesség alatt szakítottak, és egyiküknek sem voltak megfelelőek az életkörülményeik, a kislány felügyeleti jogát a születés után a gyámhatóság Edina testvérének, Katalinnak ítélte. Maját azóta is ő neveli, hiszen Edina alkoholelvonón van, Damu pedig az utolsó információink szerint nem látogatja a gyermeket.

Viszontagságos élete ellenére a kislány szerető családban él, másfél évesen pedig már elérte a korához szükséges súlyt és értelmi képességeket.

Kozma Orsi

Az énekesnő ikerlányai a 34. hétre születtek, ami még pont az a szakasz, amikor a magzatnak tüdőproblémái is kialakulhatnak.

Orsi egyik kislányánál ez meg is történt, ezért át kellett szállítani őt egy másik kórház koraszülött-osztályára.

„Nagyon nehéz volt mind lelkileg, mind pedig a körülmények miatt. Akkoriban fel sem fogtam, hogy rengeteg segítség kellene ahhoz, hogy ezek a kisbabák és kismamák a megfelelő körülmények között tölthessék ezt az időszakot” – mondta el Orsi korábban a FEM3 Caféban.

Ada

A műsorvezető ikerfiai, Bence és Bálint a 32. héten látták meg a napvilágot, és nagyjából egy hónapot töltöttek a koraszülött osztályon.

Ada szerint, mivel minden koraszülés más és más, ezért nehéz felkészülni az esetleges bajra, ő mégis arra biztat mindenkit, hogy olvassanak utána a témának.

„A várandósság során mindenre fel kell készülni, ezért én azt mondom, hogy a kismamák inkább tájékozódjanak, minthogy meglepetés érje őket. Bármilyen furcsán is hangzik, jobb, ha az ember a rémtörténeteket is ismeri. Így hamarabb cselekedhet, ha olyan tünetet észlel magán, ami aggodalomra adhat okot” – mondta el a %RIPOST%-nak Ada. „A szülés után fél évig kellett vizsgálatokra járnunk az ikrekkel, ahol a látásukat és az izomtónusuk fejlődését ellenőrizték.”

Szerencsére féléves korukra behozták a súly- és méretbeli lemaradást, és a koraszülöttség nem okozott maradandó problémát náluk.

L.L. Junior

A rappernek is nehéz időszakot kellett átélnie, amikor 2015 szeptemberében megszületett a második fia, Dávid Laurent.

A kicsi a vártnál egy hónappal korábban érkezett, ám ennek ellenére rögtön stabil volt az állapota.

„A születés után néhány órára Dávid inkubátorba került megfigyelésre, de szerencsére mindent rendben találtak nála, és hamar kikerült onnan. Nem kellett a szükségesnél tovább bent maradnia a kórházban sem, ezért nyugodtan mondhatom, hogy a mi történetünk pozitív” – mondta el a %RIPOST%-nak L.L. Junior, és hozzátette, Dávidon ma már egyáltalán nem látszik, hogy koraszülött volt.

„Nemrég múlt két éves, és a bátyjával együtt igazi kis banditák. Nagyon szeretnivaló, okos és jó képességű gyerek, virgonc és eleven. Bearanyozza a napjaimat, hálás vagyok, hogy egészséges!”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kigyulladt pályával és nagy szenvedésekkel tért vissza az F1 Kínai Nagydíj

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

ripost.hu

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja