Létrehozva: 2020.08.11.

Rendkívül szomorú dolog derült ki a 6 éve elhunyt Robin Williams-ről

A nagy nevettető hat évvel ezelőtt a mai napon, augusztus 11-én csókolta meg utoljára imádott feleségét. Majd elvonult a hálószobájába és végzett magával.

Robin Williams-t mindenki egy rendkívül szellemes, gyors észjárású, vidám színésznek ismerte meg, nem csoda, hogy őt tartották a világ egyik legjobb komikusának. Sokan nem is tudták, milyen démonokkal küzd...

Fotó: Northfoto

A világsztár kálváriája 2013-ban kezdődött. Szellemi frissessége hanyatlani kezdett, gyomorpanaszokkal küzdött, amik miatt egész nap feszült volt, hiszen nem tudta, pontosan mi a baja. Ha ez még nem lenne elég, a bal keze remegni kezdett, de azt hitte, csak egy korábbi vállsérülés miatt – írja a Mirror.

Később a látásával és a szaglásával is problémái akadtak, székrekedése volt és alig tudott aludni. Nem csoda, hogy egyre jobban szorongott, a vicces, társasági emberből egy magába forduló, szenvedő férfi lett.

2013 őszén kollégája, Billy Crystal találkozott vele Los Angelesben. Nagyon megdöbbent, amikor meglátta.

„Négy-öt hónap után találkoztam vele utoljára, nagyon megváltozott. Lefogyott és erőtlennek tűnt. A vacsoránál is végig csendesen ücsörgött, néha jelentőségteljesen rám pillantott, mintha közölni akarna valamit, de nem mondott semmit. Amikor elváltunk, zokogásban tört ki. Tudtam, éreztem, hogy nagy a baj” – nyilatkozta korábban Crystal.

Nem sokkal később Robin megérkezett Vancouverbe, hogy elkezdje forgatni az Éjszaka a múzeumban harmadik részét. Nagyon rossz formában volt. Sminkese, Cheri arról számolt be, hogy a színész minden nap a karjaiba vetette magát és zokogott. Később egy pánikrohamot is kapott és nem merte elhagyni a lakást.

„Már nem tudom, hogy kell viccesnek lenni” – ismételgette magába roskadva.

Fotó: Northfoto

Miután visszatért Kaliforniába gyógyszeres kezelést kapott, de az állapota nem javult, sőt. A diagnózist még mindig nem tudta, csak azt érezte, hogy az elmebaj kerülgeti.

Végül 2014 május 28-án az orvosok közölték vele, hogy Parkinson-kórban szenved, de a színész nem hitt nekik. Később kiderült, nem is volt igazuk. A sok szorongás és kínlódás után Robin 2014 augusztus 11-én megcsókolta a feleségét. Jó éjszakát kívánt neki, majd elvonult a hálószobájába, ahol felakasztotta magát.

Csak a boncolás során derült ki, hogy valójában Lewy-testes demenciában szenvedett, ami az agyállomány durva elváltozása. Az idegsejtekben úgynevezett Lewy-testek képződnek, az agyban elsorvadnak és elpusztulnak az idegsejtek. A beteg szellemi tevékenységének hanyatlása gyakran rendkívül gyors és feltartóztathatatlan.

A kór gyógyíthatatlan, és Robin nem akart így élni tovább, még ha nem is tudta jól, hogy mi a baja.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rangos tévés díjat kapott Lékai-Kiss Ramóna, Till Attila és a Séfek séfe

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Ez a 4 csillagjegy a legszerencsésebb idén tavasszal

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”