Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.06.11.

Rékasi Károly megtervezte az öngyilkosságát: „Ki akartam lépni ebből a világból”

Teljes őszinteséggel beszélt élete válságáról az elismert színész. Motorbalesete után a poklok poklát élte meg.

A magyar színész életének egyik legmeghatározóbb szakasza ért véget azzal, hogy 22 év után befejeződött a napi tévésorozata.

Rékasi Károly azonban még ezután is látható a színpadon, igaz tudja, hogy meg van számlálva az ideje a szakmában. Motorbalesete után fizikuma miatt ugyanis idő előtt be kell majd fejeznie színészi pályafutását.

Fotó: Ripost

„Be kellett látnom, hogy nem a színpadon fogok megöregedni. Pontosan tudom, hogy egy idő után teljesen alkalmatlan leszek a színpadi munkára. Már most is érzem, hogy mennyire visszavetett a lendületemből” – mondta a Best magazinnak Rékasi Károly, aki emiatt öngyilkos gondolatokkal is megküzdött, csupán egy személy miatt gondolta meg magát.

„A baleset után túl sok volt a baj, és ki akartam lépni ebből a világból. El is terveztem, és pontosan tudtam, mi és hogyan fog történni, már a kellékeket is beszereztem hozzá, hogy szántszándékkal megváljak az életemtől, de végül megálltam… Az édesanyámra gondoltam, hogy neki mit okoznék. Úgy képzeltem, mindenki más fiatal, és talpra tud majd állni, de ő nem. (...) Mára már átkoznám magam, ha megtettem volna. Mindennap igyekszem úgy élni és létezni, hogy a következő napom mindig jobb legyen, mint a mai ” – vallotta be Rékasi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

life.hu

Hózáporra és fagyra is számíthatunk: ennyit kell még várni a nyárias időre

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom