Létrehozva: 2016.03.11.

Ráment a családi drámára Madonna! Alkoholista lett

A Pop Nagyasszonya képtelen feldolgozni, hogy a fia látni sem akarja, és inkább az apjával él. Az énekesnõ egyre botrányosabban viselkedik Rocco elvesztésétõl.

Madonna hónapok óta azért harcol, hogy legnagyobb fia hazatérjen hozzá Londonból. A 15 éves Rocco azonban továbbra is apjával, Guy Ritchie-vel akar élni Londonban. A fiú sorsáról jelenleg a bíróságon harcolnak az énekesnő és a rendező ügyvédei.

A Pop Nagyasszonya pedig szép lassan ráment az egész családi viszályra. Már sokadik alkalommal fulladt botrányba egy koncertje. A melbourne-i fellépéséről több órát késett, majd láthatóan részegen érkezett meg a színpadra. A jelenlévők szerint többször zavartan beszélt, alkoholos koktélokat hozatott a táncosaival, és egy alkalommal sírva is fakadt, amikor Roccóról kezdett beszélni.

Madonna környezetéből is egyre több olyan hír szivárog ki, melyek arról szólnak, hogy rengeteget iszik, mert nem tudja feldolgozni fia hiányát. Pedig ő üldözte el egy kemény vitasorozatot követően.

A díva persze tagadja, hogy az alkoholban keresné a vigaszt. Pedig a közösségi oldalakon lévő posztjai is gyakran arról árulkodnak, hogy nem teljesen józanul írta őket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”