Létrehozva: 2016.12.16.

Pszichiáter kezeli: Összeomlott a gyásztól Nótár Mary!

Az énekesnõ elvesztette a magzatát, a fájdalmáról pedig a Ripostnak vallott.

Összeomlott Nótár Mary, miután feltehetően az utóbbi idők botrányainak hatására elveszítette a kisbabáját. Az énekesnő képtelen feleszmélni a gyászból, ugyanakkor próbál erős maradni:

pszichiáterhez jár, így próbálja feldolgozni a tragédiát.

Mary interjút adott a %RIPOST%-nak, amelyben nehezen ugyan, de beszélt a fájdalmáról, illetve reagált az őt ért vádakra is.

"Egy hónappal ezelőtt elvesztettem a kisbabámat. Akkor eltűntem egy kis időre, amit a rajongóim is észrevehettek. Most, ennyi idő eltelte után éreztem azt, hogy képes vagyok annyira összeszedni magam, hogy közöljem ezt a nyilvánossággal is."

Ez a témakör nagyon mélyen érint engem... Egyszerűen nem tudok róla beszélni...

"Heti szinten, tehát ma is megyek pszichiáterhez, mert képtelen vagyok feldolgozni mindazt, ami velem történt" – fogalmazott Mary, aki elmondta, az állításokkal ellentétben, a drogok helyett ő a szakemberek segítségében bízik.

Hogy mit állít a korábbi menedzsmentje az énekesnőről, és mit szól mindehhez, olvasd el a mai Ripost napilapban!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”